11-12 éves korban kellene oltani a kislányokat HPV ellen

Vágólapra másolva!
Amerikai kutatók véleménye szerint már a 11-12 éves kislányokat is be kellene oltani HPV (humán papillóma virus) ellen, még azelőtt, hogy szexuális életüket elkezdenének.
Vágólapra másolva!

A HPV-nek több mint 100 típusa ismert, ezek közül csak néhány okoz elváltozásokat a nemi szerveken illetve a gáton. A legtöbbünkben az immunredszer hamar legyőzi a fertőzést, ám vannak, akik nem gyógyulnak meg spontán, bennük a hosszú idejű fertőzöttség hatására rákos elváltozások fejlődhetnek ki. Elsősorban a méhnyakrák okozója, de a végbélnyílás és a hímvessző rákos elváltozása is kialakulhat.


A HPV oltásoknak két típusa létezik. Mindkét oltásból hat hónap alatt három adag szükséges. Amerikában az oltást 9 éves kortól 26 éves korig javasolják. Tavaly a Gardasilt fiúk számára is engedélyezték ugyanebben a korosztályban.


"Az oltás ideális esetben a szexuális élet megkezdése előtt kell beadni, hiszen a fertőzést a szexuális érintkezéssel lehet elkapni, ezért javasoljuk a lányoknak a 11-12 éves kor közötti oltást" - nyilatkozta Dr. Diane F. Merritt. A Gardasil két olyan HPV törzs ellen is védelmet biztosít, melyek ugyan igen kis százalékban okoznak rákos elváltozásokat, de amelyekkel szemben a Cervarix nem nyújt védelmet.


A szexuális élet megkezdését követően is tanácsos beadatni az oltást. Azoknak is javasolható, akiknél már kialakult a méhnyak rákmegelőző állapota (úgynevezett cervikális intraepiteliális neoplázia, CIN), ám ilyenkor már nem mindig elég hatékony az oltás. Terhesek számára nem javasolható az oltás, de a a szoptatás időszakában már olthatóak a kismamák.


Az oltás nagyon biztonságos, a szövődmények igen ritkák és 92 százalékuk enyhe: az oltás helyén jelentkező fájdalom, duzzanat, fejfájás, hányinger vagy ájulás. Nyolc százalékban fordult elő súlyosabb mellékhatás : trombózis, Guillain-Barre szindróma (izomgyengeséggel járó megbetegedés). A Cervarix forgalmazását 2009 októberében engedélyezték, mindmáig igen kevés mellékhatását jelentették.