Gyakoribb a bőrrák, mint gondolnánk

Vágólapra másolva!
Magyarországon a 20-30 év közötti nőknél vezető halálok a melanóma, vagyis a bőrből induló rosszindulatú daganat. Mivel ennél a betegségnél inkább az áttétek jelentenek kockázatot, fordíts kellő figyelmet a bőröd és a szemed védelmére.http://videa.hu/flvplayer.swf?v=RDcX30GzEkq34uq4
Vágólapra másolva!

Vannak akiknek jobban figyelni kell a napon töltött órák számára, ők azok akik hamar leégnek, testükön sok anyajegy található illetve a családjukban előfordult már a betegség. Az életkor előrehaladtával tovább nő a kockázat a melanóma kialakulására, de súlyosbító tényező a szolárium is.


Miló Viki világbajnok már leküzdötte a bőrrákot, és a LifeNetwork stábjának elárulta, mi volt az első gondolata, amikor megtudta, hogy beteg. "Már biztos áttétes, jön a kemoterápia, kihullik a hajam, meg fogok halni." - sorolta Viki a bevillanó képeket. A többszörös karate, kungfu és profi ökölvívó világbajnoknak azonban szerencséje volt, a rosszindulatú daganatot sikeresen eltávolították a testéből. Ennél a betegségnél egyébként sem a daganat, hanem a májban, az agyban és a tüdőben kialakuló áttétek jelentik a legnagyobb kockázatot.


De mit tehetünk azért, hogy elkerüljük a melanóma kialakulását? Fontos, hogy 10 és 16 óra között ne érje a bőrünket napsugárzás. Ha mégis tűző napon vagyunk, öltözzünk fel, használjunk sapkát, naptejet és napszemüveget. Ha tiltott idősávon kívül napozunk, akkor is kenjük magunkra a bőrtípusunknak megfelelő fényvédő krémet.


Ha szeretnél többet megtudni a melanómáról nézd a LIFE Magazint!