Nincs magyarázat a fantomfájdalomra

Vágólapra másolva!
Súlyos balesetek, vagy betegségek szövődményeinek kezelésére az orvostudomány már régóta alkalmazza az amputációt, amellyel ma már remek eredményeket tudnak elérni a gyógyításban. Ám a műtét után szinte minden alkalommal fellépő egyik kísérőjelenséget, a fantomfájdalmat, még ma sem tudják egészen pontosan hová tenni.
Vágólapra másolva!

A jobb lábát elvesztő Erőss Zsoltba is lelket öntő Szendrő Szabolcs hegymászó egy lábbal hódított meg több mint nyolcezres csúcsokat. A sportember azonban 45 évvel amputációja után is érzi nem létező lábát, sőt, annak fájdalmait is. Gyakran élesen, szurkálva hasogat bal lábfeje, amelyet műtéti úton eltávolítottak. Az orvosok, kutatók egyelőre nem tudtak választ adni a jelenségre, csupán két, egymással összefüggő elmélet létezik magyarázatára.


"Egyelőre csak keveset tudunk a fantomfájdalomról" - magyarázta a LIFE magazin stábjának Dr. Mező Róbert ortopédműszerész, rehabilitációs szakorvos. "Az egyik elmélet szerint az amputáció után megmaradt idegek továbbra is küldik a jeleket az agyba, amit úgy érzékelünk, mintha a nem létező végtagunk fájna. A másik teória azt feltételezi, hogy az idegrendszerünkbe "beégett" a fájdalomérzet, vagyis emlékeink maradtak a végtagfájdalomról. Ez utóbbit nevezik krónikus fájdalom szindrómának."


Az amputációknak csupán nagyon kis százaléka a balesetek következménye, jóval gyakoribb kiváltó ok a cukorbetegség miatt fellépő érszűkület. A nyilalló fantomfájdalmat ráadásul jelenleg teljes mértékben nem is lehet megszüntetni.

Erőss Zsolt a LIFE magazinban


"A hagyományos fájdalomcsillapítók nem befolyásolják ezt a jelenséget" - tette hozzá Dr. Mező Róbert. "Mai ismereteink szerint erre az idegrendszerre ható, úgynevezett neurotróp szerek alkalmasak, a végső megoldást is ezektől remélhetjük."


A fantomfájdalom mellett az amputáltak számára nem ismeretlen a fantomérzet sem, ez hasonló alapokon nyugszik, azonban előbbivel szemben csupán azt az illúziót kelti az emberben, mintha levágott végtagját még mindig érezné.