Nem okoz tüdőrákot a krumplisütéskor keletkező akrilamid

Vágólapra másolva!
Az egyes ételek elkészítése során keletkező akrilamidot korábban már többféle daganattípus kialakulásával is összefüggésbe hozták, a tüdőrák kockázatát azonban nem növeli a vegyület - tette közzé az USA Nemzeti Rákkutató Intézetének folyóirata. Ez nem jelenti azt, hogy a vegyület ne lenne vélhetően rákkeltő, mindössze arról lehet szó, hogy a vegyület nem közvetlenül az örökítőanyagunkat károsítja - ezt szaknyelven genotoxicitásnak nevezik - hanem más módon, például a hormonrendszer befolyásolásán keresztül idézhet elő daganatképződést.
Vágólapra másolva!