Teljes prosztatát sikerült növeszteni felnőtt őssejtekből

Vágólapra másolva!
A Genentech nevű kaliforniai biotechnológiai cég négyfős kutatócsoportjának sikerült teljes prosztatát növesztenie egerekben az őssejtek egy típusából. A felfedezés elsősorban a rosszindulatú prosztatarákok kialakulásának jobb megértését segítheti elő, ezen kívül terápiás alkalmazásai is lehetnek abban az esetben, ha kiderül, hogy az említett őssejttípus valóban részt vesz a daganatok kialakulásában. Arról azonban egyelőre nincs szó, hogy a különféle okokból eltávolított prosztata helyére új, beültethető szerveket hoznának létre a kutatók, hiszen ez egyrészt túl összetett feladat lenne, másrészt az idősebb férfiaknál már nem jelentene annyi előnyt a beavatkozás, hogy megérné elvégezni.
Vágólapra másolva!