Közelebb a Crohn-betegség genetikai okainak megértéséhez

Vágólapra másolva!
A Crohn-betegséget kutató orvosok és biológusok nemzetközi konzorciuma három független vizsgálat eredményét összevetve 21 olyan új génváltozatot azonosított, amely összefüggésbe hozható a gyulladásos bélbetegséggel. Ezzel a genetikai kockázati tényezők számát 32-re növelték. A génváltozatok közül több is az immunrendszer kórokozók elleni harcának beindításáért felelős, megerősítve azt a korábbi bizonyítékot, amely szerint a sejtek önemésztésének megzavarása az immunrendszer túlműködéséhez vezethet.
Vágólapra másolva!