Ha a szűrés házhoz menne

Vágólapra másolva!
A legtöbb súlyos betegségnél már túl késő a tünetek jelentkezésekor orvoshoz fordulni. Szűrésekre mégis kevesen járnak lelkiismeretesen. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében ezen próbálnak változtatni a 2007 márciusában nyíló miskolci Térségi Diagnosztikai Szűrőközpont segítségével. A központ egyik fontos feladata lesz az is, hogy az egészen kis falvak lakóihoz is eljussanak a szűrővizsgálatok.
Vágólapra másolva!