A nők 31 évesen a legszebbek

Vágólapra másolva!
A nők 31 évesen a legvonzóbbak, tökéletességük csúcspontját ebben az életkotban érik el - annak ellenére, hogy többségük harmincéves korára már férjhez ment és gyermekeket is szült.
Vágólapra másolva!

Mindez pedig nemcsak a férfiak véleménye. A felmérésben kétezer férfit és nőt kérdeztek meg a témában, és a tizenéveseket jócskán túlszárnyalták a harmincévesek. Ez azért is lehet, mivel a kérdező kutatócsoport arra is kíváncsi volt, hogy a külsőségeken kívül mi befolyásolja még a szépséget. A legfontosabb paraméterek az élethez való hozzáállás, és a másikra való odafigyelés: e két tulajdonság a válaszadók szerint legalább annyira meghatározza a szépséget, mint maga a külső.


A nők azt nyilatkozták, hogy minél idősebbek, annál kevésbé adnak arra, hogy mások mit gondolnak róluk, és ez befolyásolja az öltözetüket is. Amikor arra voltak kíváncsiak a kutatók, hogy szerintük mi a szépség, 70 százalékuk azt mondta, hogy az önbizalom, 67 százalék szerint a külső megjelenés, 47 százalék szerint pedig a stílus, divat.