Nem kell leírni az öregedő agyat, elképesztő dolgokra képes

Vágólapra másolva!
Bár az öregedő agy lassabb, de a kognitív képességek nem romlanak feltétlenül.
Vágólapra másolva!

Kezdjük a rossz hírekkel: az időseknek megnő a reakcióidőjük, tovább tart, hogy megtanuljanak új dolgokat, és néha több időbe telik, hogy felidézzenek valamit. Sokszor ott van a nyelvük hegyén, mégsem tudják kimondani. Az öregedéssel csökken az a képesség is, hogy egyszerre több mindent csináljunk. Most nézzünk azonban a pozitívumokat!


Az idős ember jobban érvel és empatikusabb

A kor előrehaladtával például folyamatosan javul a komplex érvelési képesség. Ennek hátterében az agy úgynevezett mielinizációja áll. A mielin az idegsejteket burkoló "szigetelőanyag", amely megnöveli az idegrostok vezetési sebességét, vagyis az agysejtek közötti információterjedés gyorsaságát.

A mielinizáció a középkorúaknál éri el a csúcsát, addigra az idegsejtekből álló körök gyorsabban sülnek ki, pont mintha a betárcsázós modemről ADSL-re térnénk át. Az idősek sokkal jobban látják előre a problémákat, és jobban ki tudják következtetni a dolgokat, mint a fiatalok.


Emellett az idősebbek még jobbak az empátiában is, vagyis jobban megértik mások érzelmi álláspontját. A kor előrehaladtával egyre empatikusabbak leszünk.


Folyamatosan képződnek új agysejtek


A legutóbbi felfedezések közül az egyik legnagyszerűbb, hogy az emberi agy folyamatosan változik, pillanatról pillanatra, az egész életen át. Folyamatosan fejlődik és képződnek új agysejtek is. Az idegtudomány régi legendája, hogy ha egy agysejt elpusztul, nem lehet helyettesíteni, ezzel szemben számos friss vizsgálat bizonyította, hogy életünk során valóban képződnek új agysejtek, így az agy középkorban és később is képes tanulni.


A közelmúltban az amerikai UCLA Egyetem kutatói egészséges, középkorú önkénteseket tanítottak meg a számítógép és az internetes keresés használatára. A résztvevők egy héten át minden nap egy órát gyakoroltak, majd a kutatók MR-vizsgálattal elemezték az önkéntesek agyműködését, miközben azok éppen egy internetes keresést hajtottak végre.


A vizsgálatok azt mutatták, hogy keresés közben jelentősen megnőtt a memóriát és a döntéshozást irányító agyterületek aktivitása. Aktivitásnövekedést tapasztaltak a gondolkodásért felelős terület, a homloklebeny területén, amely a döntéshozást és a munkamemóriát irányítja. Ennek az lehet a magyarázata, hogy gyakorlással a középkorúak agyában igen gyorsan megváltoztathatók az idegsejtekből álló körök, illetve megerősíthetők a rövidtávú memóriát és a döntéshozást szabályozó kapcsolatok.


A testmozgás óriási változásokat gyakorol az agyra


Más idegtudósok az öregedő agy plaszticitását (növekedési és változási képességeit) hangsúlyozzál. A testmozgás tanulmányozásakor jöttek rá, hogy a futópadon végzett edzés után a memória is javul.


Fél-egy év elteltével a heti háromszori egy órás edzéssel mind a rövidtávú, mind a hosszú távú memória javult az "öregedő fotelpatkányoknál". MR vizsgálatok azt mutatták, hogy rendszeresen edző embereknek nagyobb a memória szempontjából kulcsfontosságú hippokampusza.


Más agyi területek, például a döntéshozásért, a tervezésért és az egyszerre több mindennel való foglalkozás képességéért felelős területek szintén nagyobbnak bizonyultak a rendszeresen mozgó csoportban.


A kutatások tehát azt jelzik, hogy mind a testmozgás, mind az agy kognitív edzése hozzájárul az agy egészségéhez.