Új Alzheimer-terápiát mutattak be Németországban

Vágólapra másolva!
Új kezelési eljárást mutattak be az Alzheimer-kór kezelésére a németországi Greifswaldban dolgozó tudósok. A módszert egyelőre még vizsgálják, azonban, ha sikerrel járnak, ez a terápia lehet az első, amely hatékonyan képes felvenni a harcot a betegséggel.
Vágólapra másolva!

A szakemberek szerint egy szállítófehérje hatással lehet az agyban lévő úgynevezett szenilis foltokra, amelyek az Alzheimer-kór kiváltói. A kutatási eredmények arra utalnak, hogy ez a bizonyos szállítófehérje továbbítja a lerakódást az agyszövetből a vérbe. A lerakódó béta-amiloid fehérjék miatt halnak el az idegsejtek.


A greifswaldi tudósok szerint a transzportaktivitás fokozása révén új terápiára nyílna lehetőség, ezáltal pedig először lenne kezelhető az Alzheimer-kór forrása - hívta fel a figyelmet Silke Vogelgesang neuropatológus.


Jelenleg nincs olyan eljárás, amely a betegség okát szüntetné meg, csak a kórral járó demencia tüneteit csökkentő és a szellemi képességeket javító gyógyszerek állnak rendelkezésre. Vogelgesang is türelemre intett az újfajta eljárással kapcsolatban. "Kiszámíthatatlan, hogy az eredményeket mikor lehet a gyógyításban alkalmazni" - mondta.