Szaúd-Arábiában választják szét az iraki sziámi ikreket

Vágólapra másolva!
Miután a szaúdi uralkodó felajánlotta, hogy fedezi a költségeket, már a napokban Szaúd-Arábiába szállíthatják a két hete Irakban született sziámi ikreket, hogy szétválasztó műtétet hajtsanak végre rajtuk.
Vágólapra másolva!

Az Irak déli részén, a síiták szent városában, Nedzsefben született ikrek csípőjüknél összenőve jöttek a világra, és baj van emésztő-, illetve reprodukciós rendszerükkel.

A kislányok szülei már csak arra várnak, hogy gyerekeik számára elkészüljön az útlevél, amellyel elhagyhatják Irakot. "A sziámi ikrek jó állapotban vannak, és várhatóan három napon belül útra kelnek Szaúd-Arábia felé" - közölte a nedzsefi egészségügyi hatóság egyik képviselője.


Abdallah szaúdi király a család összes költségét fedezi, a műtétre Rijádban kerülhet sor egy olyan orvos vezényletével, aki eddig több mint 30 szétválasztó műtétet hajtott végre. Iraki gyerekeket is műtött, 2006-ban 20 órás operációval különített el egymástól egy másik iraki ikerpárt.