Gyógyszeres csomag nyaralásra

Vágólapra másolva!
Lassan itt a nyár, készülünk a nyaralásra, kisgyermekes családoknál előkerül a békatalp, homokozó lapát, karúszó. Gyermekeink örömmel fedezik fel a kertkapun túli világot, de gondolnunk kell arra, hogy meg is betegedhet. Mit tartalmazzon az úti csomag, hogyan állítsuk össze a nyári gyermek-egészségügyi csomagot?
Vágólapra másolva!

A legtöbb gyermekbetegség lázzal jár


Gyermekkorban a leggyakrabban jelentkező tünet a láz, ezért feltétlenül vigyünk magunkkal lázmérőt. Fontos, hogy legalább kétféle, de akár három vagy több hatóanyagú lázcsillapító legyen nálunk.


A gyerek életkorának, testsúlyának megfelelő orvosságot válasszunk, emellett lényeges, hogy legyen szirup vagy tabletta formájában beadható orvosság és kúp is, hogy hányás vagy hasmenés esetén is tudjunk lázat csillapítani.


Nyaraljunk hotelben vagy sátorban, itthon vagy külföldön a hűtőborogatás szinte mindig kivitelezhető. Minél nagyobb testfelületen borítsuk be a kis beteget hideg vizes lepedővel, a borogatás csak így lesz eredményes.


Előzzük meg a gyomorrontást!


Idegen környezetben, külföldön, főképp melegebb éghajlaton gyakran találkozunk hányással, hasmenéssel járó betegségekkel. Megérkezéskor tájékozódjunk, hogy megfelelő minőségű ivóvíz folyik-e a csapból. Kis kempingekben vagy nem európai országokban akár szállodában is előfordulhat, hogy a vezetékes víz nem kifogástalan. Szükség esetén inkább palackozott ásványvizet fogyasszunk; legyünk óvatosak a jégkockával is, a gyümölcsöket is ásványvízben mossuk meg.


Megfelelő odafigyelés dacára is gyakori a megbetegedés, célszerű hányáscsillapítót magunkkal vinni. A B6 vitamin vény nélkül kapható, hányáscsillapító kúpot csak orvosi vényre tudunk vásárolni. Fordítsunk gondot a bő folyadékpótlásra, hasmenés, hányás esetén ez igen fontos. Aki tudja, hogy érzékeny gyermeke gyomra, jótékony hatású lehet probiotikum szedése az utazás időtartama alatt.


Nem csak a hasmenés, a székrekedés is kellemetlen lehet: nagyobb gyermekeknél gyakran előfordul, hogy idegen környezetben probléma adódik a székeléssel. Ilyenkor segíthet, ha van nálunk glicerines kúp vagy székletlazító szirup.


Hurutos betegségek


Régi bölcsesség, hogy nyáron lehet a legkönnyebben megfázni. Légkondicionáló berendezésekkel terhelt korunkban ez különösen igaz, a meleg és a hideg gyors váltakozása elősegíti a megbetegedést.


A nagy meleg után, izzadtan ne üljünk a hideg szobában. Ha repülőre ülünk, gondoljunk arra, hogy utazás alatt is elkél egy kardigán. Ha kisgyermekünk van, ne felejtsük otthon az orrszívót, érdeklődjünk előre, hogy hogyan juthatunk porszívóhoz, az orrszívó-porszívó ugyanis a leghatékonyabb módja a váladék eltávolításának és így a megbetegedés lerövidítésének. Legyen nálunk orrcsepp vagy orrspray, gondoljunk a váladékoldókra, köptetőre is. Ezek vény nélkül megvásárolhatóak a gyógyszertárban.


Nyári vérszívók


Tavaszi-nyári szezonban gyakori a rovarcsípés, melynek helyén - legyen az darázs-, szúnyog- vagy pókcsípés - bőrpír, duzzanat jelentkezik, viszket, a gyerek könnyen elvakarja.


Nem árt egy kullancs kiszedésére alkalmas csipeszt magunknál hordani. Érdemes a csípések helyét antihisztamin tartalmú géllel kenni, ez csökkenti a viszketést és a kellemetlen tüneteket. Ha a tünetek markánsak, szükség lehet szájon át szedhető allergiaellenes készítményre is, ezek egy része recept nélkül beszerezhető a gyógyszertárakban.


Sokan nyaraláskor szembesülnek azzal, hogy gyermekük a darázscsípésre allergiás, ennek az életveszélyes túlérzékenységi reakciónak az ellátása sürgősségi feladat, azonnal hívjunk mentőt.


Sebesülések


Nyaralás során gyakoriak a kisebb-nagyobb horzsolások, balesetek is. Célszerű magunkkal vinni sebfertőtlenítőt, kötszereket, ragtapaszt. Egy mélyhűtőbe, hűtőtáskába helyezhető jégzselé jó szolgálatot tehet rándulás, ficam, zúzódás, de akár rovarcsípés esetén is.


Sajnos a balesetek egy pillanat alatt megtörténnek, ami egy idegen környezetben még könnyebben bekövetkezik. Legyünk óvatosak, tegyünk meg mindent, hogy a nyaralás olyan jól sikerüljön, mint amiről álmodtunk egész évben!


Dr. Karoliny Anna - gyermekorvos

Praktikus tanácsok az utazásra

A gyógyszerek összekészítésénél legyünk óvatosak, nehogy a nagy felfordulásban a gyermek hozzáférjen az orvosságokhoz!

Figyeljünk arra, hogy utazás közben az üvegcsék el ne törjenek. A kúpok a nagy melegben könnyen elolvadnak, ezért ezeket mind a szállítás során, mind a nyaralás alatt tartsuk száraz, hűvös helyen.

Ha gyermekünk krónikus, súlyos betegségben szenved, legyen nálunk egy összefoglaló a betegségéről, hogy baj esetén egy idegen orvos is tájékozott legyen.

Külföldi utazás során sokat segít egy összefoglalás a megfelelő idegen nyelven.

Gondoskodjunk arról, hogy az állandóan szedendő gyógyszerekből legyen elegendő; az otthontól távol, esetleg külföldön nehéz lehet a speciális orvosságokhoz hozzájutni!

Ha külföldre utazunk, feltétlen kössünk balesetbiztosítást!

Egzotikus, mediterrán országba utazva tájékozódjunk a kötelezően beadandó illetve az ajánlott védőoltásokról.

Számos mediterrán országba utazva javasolt a Hepatitis A vírus elleni oltás, melyről időben gondoskodjunk.

Külföldi út esetén különösen fontos, hogy megőrizzük a gyógyszerek eredeti csomagolását és leírását, hiszen előfordulhat, hogy baj esetén a kezelőorvos ez alapján tudja beazonosítani, hogy milyen készítményt használtunk.