Ha már a Viagra sem segít - katéterrel az erekciós zavarok ellen

Vágólapra másolva!
Walesi orvos-kutatók speciális sebészi eljárással, a pénisz verőerébe ültetett csövecskével gyógyítanák az erekciós zavarokat.
Vágólapra másolva!

Dr. Nick Ossei-Gerning kardiológus és Dr. Andy Wood intervenciós radiológus, a Walesi Egyetemi Kórház munkatársai voltak az elsők, akik Európában végrehajtották a forradalmi operációt, melytől azt várják, hogy az erekciós zavarok eddig kezelhetetlen, közel 30 százalékát fogja megoldani. A műtéti eljárást megelőzően speciális érfestést alkalmaznak, és amennyiben kiderül, hogy tényleg a pénisz tövénél lévő artériák szűkülete okozza a zavart, azt egy műanyag csővel, úgynevezett stenttel hidalják át.

A 40 év feletti férfiak mintegy fele szenved erekciós zavaroktól, melyet főként az erek nem megfelelő állapota okoz. A Viagra akár 70 százalékos szűkületnél is biztosítani tudja az erekcióhoz szükséges véráramlást, azonban 90 százalékos áramláscsökkenésnél már a kék tabletta sem használ.