Kevésbé vonzó az a férfi, akinek sok lánytestvére van

Vágólapra másolva!
Egy patkányokon végzett kísérletsorozatból nemrég kiderült, hogy azok a hímek, akik sok nőstény közelében nőnek fel, sokkal kevésbé vonzóak, mint azok, akiknek közelében nem voltak nőstények. Szerencsére ez a tényező a libidót és a szexuális önbizalmat nem befolyásolja.
Vágólapra másolva!

Patkányok esetében a családi ivararány úgy tűnik, nagyon nagy befolyással van a hím egyedek vonzerejére és szexuális viselkedésmódjára. David Crewe, a Texas Egyetem pszicho-biológusa szerint a korai élmények nagyon nagy hatással lehetnek a későbbi viselkedésmódokra. "Már a magzat méhben való elhelyezkedése is sokat számít, a későbbiekben pedig tovább erősödik a közvetlen környezet viselkedésre gyakorolt hatása."


A kutatók különböző nemi összetételű patkány almokat vizsgáltak meg, hogy megtudják, miként befolyásolja az ivararány a hímek viselkedését. Az eredmények szerint a nőstények számára kevésbé vonzóak azok a hímek, amelyek erősen nőstények uralta közegben nőttek fel. Ez azonban a legtöbb esetben nem befolyásolta szexuális étvágyukat és párzási szokásaikat.


"Természetesen itt most patkányokról van szó, de az eredmények emberek esetében is alkalmazhatók - nyilatkozta Dr. Crewe - Az, hogy milyen környezetben növünk fel, nem határoz meg minket, de segíti személyiségünk alakulását."


A kutatás részletes leírása a Psychological Science című szaklapban olvasható.