Sütőben sült céklasaláta

Vágólapra másolva!
Hozzávalók: 6 csésze vegyes zöld saláta, 3 db közepes méretű cékla, sütőben sütve, 140 gr fetasajt, apró kockákra vágva, 100 gr pekándió, serpenyőben pirítva, majd apróra vágva (helyettesíthető: dióval) Dresszinghez: 9 evőkanál szőlőmagolaj, 3 evőkanál fehérborecet, 2 db salotta hagyma, apróra vágva, só, bors ízlés szerint, 2 evőkanál méz.
Vágólapra másolva!
Forrás: Origo

Hogyan kell elkészíteni?

1. Előmelegítjük a sütőt 220 fokra. A céklákat becsomagoljuk alufóliába úgy, hogy előtte olívaolajjal, sóval, borssal bedörzsöljük őket. Sütőben 1,5 óráig sütjük. Felvágás előtt a héját letisztítjuk róla.
2. Beáztatjuk a hagymát a fehérborecetbe, legalább 10 percig. Hozzáadjuk az olajat, sót, borsot (legalább ½ tk. sót használjunk).
3. A diót a serpenyőben pár percig pirítjuk, amíg lehet már érezni az illatát. Ha lehűlt, apróra vágjuk, majd összeforgatjuk a mézzel.
4. Tálalás előtt a salátaleveleket összekeverjük az öntettel, hozzáadjuk a sütőben sült céklát, amit felkockázunk előtte, majd végül a sajtot is és mézes diót is.