Cukkini kenyér

Vágólapra másolva!
Hozzávalók: kókuszolaj a tál kikenéséhez, 15 dkg reszelt cukkini, 15 dkg fehérített mandulaliszt, 2 tk. fahéj, ¾ teáskanál szódabikarbóna, ½ teáskanál tengeri só, ½ teáskanál szerecsendió, 3 felvert tojás, 4 ek. méz, 1 érett banán, 1 csipet só
Vágólapra másolva!
Forrás: Origo

Hogyan kell elkészíteni?

1. Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. Egy kb. 20 cm x 10 cm kenyérsütő tepsit vékonyan zsírozzunk és béleljük ki sütőpapírral.
2. A lereszelt cukkinit sózzuk be, majd 10 perc után csavarjuk ki két papírtörlő között, eltávolítva így a felesleges nedvességet belőle.
3. A száraz összetevőket tegyük egy tálba.
4. Kézi mixerrel keverjük össze a tojást, a mézet és a banánt közepes erősségen kb. 1 percig, amíg habos és homogén állagú nem lesz. Adjuk hozzá a cukkinit is és azzal együtt keverjük még 15 mp-ig.
5. Folyamatos kézi mixelés mellett adjuk a masszához a száraz összetevőket, amíg teljesen összekeverednek.
6. Kanalazzuk ki a tésztát az előkészített tepsibe.
7. Süssük a kenyeret 40 percig, amíg a közepe is megsül (amíg a közepébe szúrt fogpiszkálót tisztán lehet kihúzni a kenyérből). A muffinokat 30-35 percig süssük.