Előételek

füstölt libamáj rézkakas fejléc
Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Forrás: Origo

KACSAMÁJ KUKORICAHABBAL - Mák Bistro, Budapest

A kukoricát feltesszük főzni vajjal és vízzel, ízlés szerint sózzuk. Miután megfőtt leszűrjük, ezután leturmixoljuk, ha kell adunk hozzá a levéből. Szifonba betöltjük két patron/szifon.Tempuramassza: a két lisztet egybeöntjük, sózzuk, hozzáadjuk a sütőport, beleöntjük a sört, hozzáadjuk a mézet és a vizet, ezt csomómentesre kikeverjük. Szifonba betöltjük két parton/szifon. A bébi kukoricát puhára főzzük, jeges vízben lehűtjük, leszárítgatjuk. A tempuramasszában megforgatjuk, majd 160-170 fokos olajban kisütjük.A kacsamájat kivesszük szobahőmérsékletre, amikor körülbelül szobahőmérsékletű lett, forró vas serpenyőben megsütjük, sózzuk, borsozzuk... A folytatásért kattints az étel nevére!

Forrás: Origo

HIDEG KACSAMÁJ ZSÍRJÁBAN, BODZÁS LILAHAGYMA- SALÁTÁVAL - Baricska csárda, Balatonfüred

A májat kierezzük, a zsírt felolvasztjuk, és beletesszük a fűszernövényt (babérlevelet, fokhagymát, vöröshagymát, egész borsot) és ízlés szerint sót. Melegítsük addig, hogy a zsíradék elkezdjen gyöngyözni, ekkor beletesszük a májat, és 10-15 percig confitáljuk úgy, hogy a zsír forráspont alatt legyen. Azután a májat kivesszük és gyorsan lehűtjük. Amíg hűl a máj, a lilahagymát felkarikázzuk, besózzuk, és 10 percig állni hagyjuk, majd kicsavarjuk és hozzáadjuk a bodzaszörpöt, vörösborecetet, és végül az egészet betesszük a hűtőbe.... A folytatásért kattints az étel nevére!

Forrás: Origo

SAVANYÚ MANGALICASZÍV PIRÍTOTT SZALVÉTAGOMBÓCCAL - Walter Vendéglő, Perbál

A darabolt zöldségeket, fűszereket a zsiradékon enyhén karamellizáljuk, majd felengedjük a borral, és vízzel. Beletesszük a mangalica szívet és ízlés szerint sózzuk. Lassú forralással puhára főzzük a szívet, kiemeljük az alapból, felcsíkozzuk. Az alapot simára turmixoljuk, mustárral, citrommal ízesítjük, belekeverjük a felcsíkozott szívet is... A folytatásért kattints az étel nevére!

Forrás: Origo


ROPOGÓS MALACFÜL CSICSERIBORSÓS PÜRÉVEL - Anyukám mondta, Encs

A megtisztított malacfüleket tegyük egy tepsibe, és öntsük fel zsiradékkal, hogy ellepje. Rakjunk hozzá pár sonkahagyma karikát, és tegyük be a sütőbe három órára. A mixerbe adjunk a csicseriborsóhoz sót, római köményt, tahinit, és facsarjunk bele egy egész lime levét, és egy kevés vizet. Kockázzuk fel a kimagozott chili paprikát, majd a saláta mixet... A folytatásért kattints az étel nevére!

Forrás: Origo

FÉSŰKAGYLÓ HÁZI DEBRECENIVEL ÉS KARFIOLPÜRÉVEL - IKON, Debrecen

A karfiolt szedjük rózsáira, aprítsuk fel a mangalica debrecenit is. Egy serpenyőben olvasszunk fel egy evőkanál sózatlan vajat, majd tegyük rá a karfiolt, majd ha megpároltuk, engedjük fel zöldség alaplével és fedjük le 10-15 percig. Nagyon vékonyra karikázzuk fel a füstölt mangalica kolbászt. Forró serpenyőbe tegyünk egy kevés... A folytatásért kattints az étel nevére!

Fésűkagyló házi debrecenivel és karfiolpürével Forrás: Origo

KECSKESAJT RÉPA VARIÁCIÓKKAL - Borkonyha, Budapest

Fűszeres olaj készítése: süssük meg olajban a bazsalikomlevelet ropogósra, utána szárítsuk le, majd adjuk hozzá azt az olajat, amiben sütöttük, és turmixoljuk össze. Turmixgép táljába lisztet, vajat, tintahal tintát... A folytatásért kattints az étel nevére!

kecskesajt répa variációkkal Forrás: Origo

PÁCOLT HIDEG LIBAMÁJ KIS PIROS LÁBASBAN - Bock Óbor Étterem, Villány

Készítsünk páclevet 1 liter víz, 2 db babérlevél, 4 db szegfűszeg, egy csipet barna cukor, és egy teáskanál só hozzáadásával. Forraljuk fel, majd hűtsük ki. Tegyük bele a libamájat, majd három napig hűtőben tároljuk. Miután kivettük a pácléből, törölgessük le. Melegítsük fel a libazsírt egy kis lábasban, és tegyük bele a pácolt libamájat az "első felbuggyanásig" és húzzuk le a tűzről tíz percre, majd ezt háromszor ismételjük el... A folytatásért kattints az étel nevére!

Forrás: Origo

KACSAMÁJ - Olimpia Vendéglő, Budapest

Kierezzük a szobahőmérsékleten hagyott kacsamájat, meghámozzuk a mangót, veszünk egy háztartási fóliát ahhoz, hogy a kacsamájat henger alakúra formázzuk.Kihúzzuk a fóliát és a kierezett májat ráhelyezzük,közben elkezdjük már egy picit henger alakúra formázni, megsózzuk,borsozzuk,majd betekerjük és ügyelünk rá, hogy minél jobban kiszorítsuk az összes levegőt.Amennyiben ez nem sikerül egy tűvel megszurkáljuk és feszesre csavarjuk... A folytatásért kattints az étel nevére!

Forrás: Origo

SÜTŐTÖKKEL TÖLTÖTT TÉSZTA SPENÓTKRÉMMEL - Trattoria Pomo D'Oro, Budapest

A töltelékhez a sült tököt meghámozzuk, összekeverjük a hozzávalókkal és összeturmixoljuk, majd hozzáadjuk a zsemlemorzsát, hogy keményebb állagú legyen. A tészta hozzávalóit összekeverjük, kinyújtjuk és megtöltjük, forró sós vízben 3 percig főzzük. A krémhez a spenót egy részét felaprítjuk, vajon megpirítjuk sózzuk, borsozzuk és hozzáöntjük a tejszínt 5 percig sütjük majd összeturmixoljuk és kihűtjük... A folytatásért kattints az étel nevére!

Forrás: [origo]


HELYBEN PÁCOLT ÉS FÜSTÖLT LIBAMELL BUGGANYTOTT FÜRJTOJÁSSAL - Brill bisztró, Békéscsaba

Lobogó almaecetes, sós vízben főzzük ki a tojást. A vizet megkeverjük és még örvénylő vízbe kanalazzuk a tojásokat... A folytatásért kattints az étel nevére!

Forrás: [origo]

CÉKLATORTA - Atakám Bisztró és Étterem, Budapest

A hagymalekvárhoz a köményt olajon egy serpenyőben felmelegítjük, hozzá adjuk először a mézet, a vörösbort, a felszeletelt hagymát majd a többi hozzávalót valamint sózzuk borsozzuk és lassú tűzön másfél órát főzzük. A sült céklához egy serpenyőbe öntjük a sót és belehelyezzük a céklát, sütőbe tesszük 160°-on másfél órát sütjük... A folytatásért kattints az étel nevére!

Forrás: [origo]

FILOTÉSZTÁBAN SÜLT RÁK BÉBISPENÓT SALÁTÁVAL - Nobu étterem, Budapest

Miso pasztát sütőpapírra kenjük, nyitott sütőajtó mellett kiszárítjuk és összetörjük. Póréhagymát hosszában kettévágjuk, kiterítjük és vékonyan felszeleteljük 140-160 °C-os olajban megsütjük. Garnélát a hasán beirdaljuk, megfordítjuk és megnyomkodjuk, majd egyenként felnyársaljuk. A tésztát rácsavarjuk a garnélákra. Forró olajban aranybarnára sütjük... A folytatásért kattints az étel nevére!

Forrás: Origo

TENGER GYÜMÖLCSEI CEVICHE - Nobu étterem, Budapest

Picit leforrázzuk a halat és jeges vízbe tesszük, majd leszűrjük. Az uborkát legyaluljuk, picit megsózzuk. Lilahagymát vékonyra szeleteljük, úgy, hogy a belső részét kivágjuk, majd megsózzuk. Lime levét egy tálba öntjük és hozzáadunk egy kávéskanálnyi aji amarillo szószt, sokat borsozzuk, reszelt gyömbért adunk hozzá és reszelt fokhagymát, valamint egy pár csepp szóját, ez lesz az öntetünk... A folytatásért kattints az étel nevére!


Forrás: Origo

67 TATÁRBIFSZTEK MARINÁLT RETEKKEL, HAGYMÁVAL ÉS DIJONI MUSTÁR FAGYLALTTAL - 67 Étterem, Székesfehérvár

Tegyünk a forrásban lévő vízbe kafferlime levelet, babérlevelet, kakukkfüvet, fokhagymát, egész borsot, cukrot, ecetet, és egy evőkanál sót. 5 percig forraljuk, aztán zárjuk el alatta a gázt. Vágjuk fel cikkekre a hagymát, a hónapos retket... A folytatásért kattints az étel nevére!

Forrás: Origo

MARHATATÁR GOMBÁVAL - Aszú Étterem, Budapest

A húst késsel apró kockákra vágjuk, átkeverjük olívaolajjal, hozzákeverünk finomra vágott póréhagymát és koriander levelet. Ízlés szerint sózzuk. Olívaolajat hevítünk, átforgatjuk rajta a shitake gombát, felöntjük alaplével, mikor felforr, megszórjuk gombaporral, majd lefedjük. Mikor langyosra visszahűl, leszűrjük és sózzuk... A folytatásért kattints az étel nevére!

Forrás: Origo

FÜSTÖLT SZARVAS CARPACCIO RUKKOLÁVAL, SÜLT PARMEZÁNNAL, ROZMARINGOS FOCACCIÁVAL - Villa Medici, Veszprém

Vágjuk félbe a narancsot, és facsarjuk a szarvashúsra. Aprítsuk fel a kakukkfüvet, rozmaringot és petrezselymet, és a rózsaborssal együtt szórjuk meg ezekkel a húst. Tovább ízesítjük fekete borssal, sóval, és a himalája sóval. Így megfüstöljük. A focaccia tészta hozzávalóit összegyúrjuk... A folytatásért kattintson az étel nevére!

Forrás: Nagy Bence

FORRÓ OSZTRIGA KELKÁPOSZTÁVAL ÉS COPPA SZELETEKKEL - Pavillon de Paris, Budapest

Vágjunk vékonyabb szeleteket a szalonnából, és kockázzuk fel, és egy fazékban pirítsuk meg. Kockázzuk fel a hagymát, répát, zellert, majd adjuk a szalonnához. Aprítsuk fel a kelkáposztát, dobjuk a szalonnás zöldségekhez és az egészhez adjunk fehérbort... A folytatásért kattintson az étel nevére!

Forrás: Nagy Bence


KECSKESAJTTAL TÖLTÖTT PADLIZSÁN PANKÓMORZSÁBAN - Pastrami Étterem, Budapest

Levágjuk a padlizsán végét, és egy centis karikákra szeljük. Két padlizsán közé tegyük a kecskesajtot, nyomjuk össze és borsozzuk meg, majd panírozzuk... A folytatásért kattintson az étel nevére!

Forrás: Origo

MARHAPOFA SÜLT PARPRIKÁVAL ÉS PAPRIKAKRÉMMEL - Enoteca Corso, Pécs

Pucoljuk meg a zöldségeket, vágjuk fel a répát és a zellert. A marhapofát sózzuk- és borsozzuk meg, majd tegyük fel olajon pirulni. Miután kivettük az olajból,ugyanabban az edénybe tegyük bele a répát, hogy karamellizálódjon. Ezután a zellert, egy kis olajat, majd a hagymát és a fokhagymát. A paprikát tegyük főzőlapra, vagy esetleg sütőbe... A folytatásért kattintson az étel nevére!

Forrás: Origo

LIBAMÁJ BRÜLÉE - Baltazár Étterem, Budapest

Öntsük a májra a bort, a sót, a cukrot és a borsot, ka húst forgassuk meg ebben, majd hűtőben 75 percet hagyjuk állni, azaz marináljuk. Thermomixerrel, vagy mixerrel a forró tejszínnel összedolgozzuk kb 1,5 percig. Átszűrjük, tálkába öntjük, és hűtőbe tesszük. Ha lehűlt, megszórjuk cukorral és sárkánnyal karamellizáljuk... A folytatásért kattintson az étel nevére!

Forrás: Nagy Bence

ROSTON SÜLT LIBAMÁJ SÜTŐTÖK TEXTÚRÁKKAL - Tigris étterem, Budapest

A megsült sütőtökből kanalazzuk ki a magokat, majd tegyük termomixerbe, ha nem rendelkezünk ezzel az eszközzel, a sima mixer is megteszi. Sózzuk meg, és adjuk hozzá a felkockázott vajat. 2 dl alaplét 3 dl tökpüréhez öntünk, majd botmixerrel összedolgozzuk, folyamatosan adagolva hozzá a proespumát. Végül öntsük bele egy habszifonba... A folytatásért kattintson az étel nevére!

Forrás: Nagy Bence

NYURGA PONTTYAL TÖLTÖTT KÁPOSZTA - Kistücsök Étterem, Balatonszemes

A ponty filét lehűtjük 0°c körüli hőmérsékletre, és 0,5 cm x 0,5 cm-es apró kockákra vágjuk. Sózzuk, majd hozzákeverjük a szintén ugyanakkora méretűre vágott hőkezelt füstölt szalonnát. Frissen őrölt borssal ízesítjük, és betöltjük a kierezett káposzta levélbe. Zöldség alaplében apró lángon készre pároljuk és kihűtjük... A folytatásért kattintson az étel nevére!

Forrás: Nagy Bence

Házilag füstölt libamáj vöröshagyma lekvárral - Biarritz Étterem, Budapest

A libamájat fűszersóval ízesítjük, és egy napra hűtőbe rakjuk majd ezután a füstölőbe kerül. Ezután a szobahőmérsékletű májat kierezzük, majd zsugorfóliába henger formára alakítjuk, és végül hűtőben kidermesztjük.. A folytatásért kattintson az étel nevére!

Forrás: Origo

Csirkemájas derelye - Solier Cafe, Gödöllő

A lisztből, keményítővel és a tojással egynemű tésztát gyúrunk, folpackba csomagoljuk, és fél-egy órát pihentetjük.
A csirkemájat borsozzuk, és a 60°-os zsiradékba tesszük a hagymával, fokhagymával, és a friss majoránnával együtt. Ezen a hőmérsékleten tartjuk...A folytatásért kattintson az étel nevére!


Jiddis Kacsamáj - 21 étterem, Budapest

A fokhagymát kettészeljük, és kivágjuk a csíráját, felkarikázzuk a salott hagymát is. Egy lábasban 1 dl zsírt teszünk, beletesszük a hagymákat és a májat. Ízlés szerint sózzuk-borsozzuk, kakukkfűvel ízesítjük. Levesszük a tűzről, majd leszűrjük a zsírját, azt félretesszük. A májat a hagymákkal ledaráljuk. Kifóliázott edénybe tesszük a húst, majd mélyhűtőbe helyezzük, hogy kidermedjen. A folytatásért kattintson az étel nevére!

Forrás: Origo

FÜSTÖLT LIBAMÁJ KACSAKOCSONYÁBAN - RÉZKAKAS BISTRO, BUDAPEST

A kacsa aprólékot lesütjük sütőben 250 fokon 20 perc alatt. Ezt hideg vízben lefóliázott lábosban alacsony gázon... A folytatásért kattintson az étel nevére!

Nagy Bence

HÍZOTT KACSAMÁJ HÁZI BRIÓSSAL - VIATOR, PANNONHALMA

A májt ujjnyi szeletekre vágjuk, sózzuk, borsozzuk. Serpenyőben... A folytatásért kattintson az étel nevére!

Nagy Bence

POSÍROZOTT BALATONI FOGAS CUKKÍNIVEL ÉS PETREZSELYEMPÜRÉVEL - HERTELENDY KASTÉLYSZÁLLÓ, KUTAS-KOZMAPUSZTA

A fogas filét megnyúzzuk, szálkátlanítjuk, és adagnyi darabokra vágjuk. A cukkínit megmossuk és felkarikázzuk, a petrezselyem gyökeret megtisztítjuk és feldaraboljuk. A vöröshagymát... A folytatásért kattintson az étel nevére!

Nagy Bence

SPÁRGA HOLLANDI MÁRTÁSSAL ÉS EPERREL - NU BOR - ÉS BISZTRONÓMIA, BUDAPEST

Lobogva forró sós-cukros vízbe tesszük, a lángot kisebbre állítjuk, a folyadék épp csak gyöngyözzön.
Pontos időt nem lehet mondani: kicsiny, hegyes végű konyhakéssel beleszúrunk: puhának kell lennie, de még feszesnek. A túlkészült… A folytatásért kattintson az étel nevére!

Nagy Bence

BORJÚBRÍZ - Salon Étterem, Budapest

Aprítsuk fel a megpucolt fehérrépát, a salotthagymát, és másfél evőkanál vajjal karamellizáljuk. Kevés sóval, és fehérborssal ízesítsük. Adjuk hozzá a tejszínt, majd szűrjük le, és tegyük thermomixbe, vagy turmixoljuk össze... A folytatásért kattintson az étel nevére!

SERTÉSSZŰZ DIÓ KÉREGBEN, CUKKÍNIVEL - Almárium Bisztró, Budapest

A cukkinit megmossuk és vékony csíkokra (ún. julanne-re) vágjuk. Megsózzuk, és borsozzuk, majd oliva olajjal és, borecettel ízesítjük. Hűtőbe… A folytatásért kattintson az étel nevére!

Nagy Bence

OLAJOS CSUKA - Nagylaposi Birkacsárda, Nagylapos-Gyomaendrőd

A csukafilé darabokat elkészítés előtt egy órával besózzuk. Egy jénai edény aljára rakjuk le a szalonnabőröket, arra egy réteg csukát rakunk, majd megszórjuk... A folytatásért kattintson az étel nevére!

Forrás:Nagy Bence

HÍZOTT KACSAMÁJ BUNDÁS KALÁCCSAL– Sárga Borház, Tokaj – Disznókő dűlő

Szeleteljük fel a kacsamájat. Két egész tojást keverjünk ki egy csipet sóval. Egy serpenyőben nagyon kevés zsiradékon süssük... A folytatásért kattintson az étel nevére!

Nagy Bence

CAPRESE DI BUFALA IN CAMICIA - Caffé GianMario, Budapest

A paradicsomokat és a mozzarellát felkarikázzuk, a kihajtogatott tésztalapokra rétegezzük, fűszerezzük, olívaolajjal meglocsoljuk... A folytatásért kattintson az étel nevére!

Nagy Bence

KECSKESAJTOS ROPOGÓS SÓSKASALÁTÁVAL ÉS MUSTÁRRAL - – Bonne Chance Étterem, Bázakerettye

A hozzávalókat megtisztítjuk, a saláta leveleket megmossuk, csepegtetjük. A jégcsapretekből zöldséghámozóval „szalagokat” vágunk… A folytatásért kattintson az étel nevére!

Nagy Bence

BALATONI FOGASFILÉ LENCSE SALÁTÁVAL - Gepár és Űrhajó Borbisztró, Budapest

A fogasfilét megtisztítjuk, majd 8-10 dkg-os darabokra vágjuk. Sózzuk, borsózzuk. Serpenyőben olíva olajat hevítünk és a filéket bőrrel lefelé... A folytatásért kattintson az étel nevére!

Forrás: Nagy Bence

TIGRISRÁK CANNELONI CUKORBORSÓ ÉS MANGÓ SALÁTÁVAL, FEHÉRBOROS VAJMÁRTÁSSAL - Le Bourbon Étterem, Budapest

Lazacfiléből, tejszínből, tojásfehérjéből készítünk egy halhabot „Paco jet-ben”, sóval ízesístjük, közben kifőzzük a makarónit /al dente/ sós vízben. A megtisztított rákokat a hártyák átvágásával... A folytatásért kattintson az étel nevére!

Nagy Bence

SAMOSA - Curry House Étterem, Budapest

A lisztbe beletesszük a sót, lestyánmagot, majd az olajjal összegyúrjuk. Amíg a tészta pihen, kb 7-10 perc, elkészítjük a tölteléket. A serpenyőben olajat forrósítunk, ebbe tesszük sorra a mustármagot, köményt… A folytatásért kattintson az étel nevére!

Nagy Bence

LIBAMÁJ PARFAIT SÜTŐTÖKLEKVÁRRAL ÉS KARAMELLIZÁLT GYÖNGYHAGYMÁVAL - Vár: a Speiz, Budapest

A libamájat megszórjuk sóval és cukorral, majd egy éjszakán keresztül állni hagyjuk a hűtőben. Feldaraboljuk, habüstbe rakjuk, majd vízgőz fölé helyezzük. Addig melegítjük, amíg a máj meg nem olvad és szét nem esik. Sóval, borssal... A folytatásért kattintson az étel nevére!

Forrás: Nagy Bence

MARINÁLT LAZAC SÜTŐTÖKKEL - Pipacs Étterem, Győrújbarát

A sót és a cukrot összekeverjük, ebbe tesszük a lazacot. A lének teljesen el kell lepnie felül lepje. 8-10 órát pácoljuk, majd lemossuk... A folytatásért kattintson az étel nevére!

HALTEPERTŐ - Rév Csárda, Érsekcsanád

A felcsíkozott halhúsokat kukoricalisztben megforgatjuk, ízlés szerint sózzuk… A folytatásért kattintson az étel nevére!

Forrás: Nagy Bence

CSILIS GARNÉLÁS BRUSCHETTA - Robinson Étterem, Budapest

A bagetteket fűszervajjal megkenjük, és platnin vagy serpenyőben megpirítjuk. A garnélákat fokhagymával forró serpenyőben megpirítjuk, majd hozzáadunk egy kevés fehérbort, egy jó evőkanál vajat, az olívabogyókat… A folytatásért kattintson az étel nevére!

QUINOA SALÁTA - Bábel Étterem, Budapest

A quinoát forrázzuk le, és ízesítsük. Forrázzuk le a bébicéklát . Üssük... A folytatásért kattintson az étel nevére!

NYERS BÉLSZÍN - Terminál, Budapest

Keverjük össze az olívaolajat, a hoison szószt és a szezámmagolajat. Vágjuk fel az uborkát, vágjuk ki a magos részt és vágjuk... A folytatásért kattintson az étel nevére!

MARINÁLT CÉKLA CARPACCIO SZENT JAKAB KAGYLÓVAL - Carmen Étterem, Győr

A céklát megfőzzük vagy sütőben sóval meg sütjük, a csicseri borsót éjszakára beáztatjuk majd leszűrjük... A folytatásért kattintson az étel nevére!

Forrás: Nagy Bence

LIBAMÁJ PUDING HÁZI KALÁCCSAL – Macok Bisztró és Borbár, Eger

Libamájat kierezzük, az egész tojással, tojássárgájával, sóval, őrölt borssal leturmixoljuk, formákba öntjük, vízfürdőben… A folytatásért kattintson az étel nevére!

Forrás: Nagy Bence

PAK CHOI-OS SALÁTA TÁRKONYOS MÁLNA DRESSZINGGEL - La Perle Noire, Budapest

Lábasban barna cukrot karamellizálunk, mikor arany barna, ráöntjük a friss megmosott málnát ( a mirelit is tökéletes). 15-20 percig közepes lángon főzzük... A folytatásért kattintson az étel nevére!

Forrás: Nagy Bence

MÉZES-CHILIS GARNÉLA FOKHAGYMA CHIPSSZEL – Múzeum Kávéház-Étterem, Budapest

Az előmelegített serpenyőbe olívaolajat öntünk. A megtisztított rákokat ebben a forró olajban pirítjuk meg, sózzuk, és megszórjuk az összevágott chilivel. Felöntjük ... A folytatásért kattintson az étel nevére!

Forrás: Nagy Bence

MARINÁLT PISZTRÁNG - Jókai Bisztró, Pécs

Öntsük egy lábasba a fehérbort, a borecetet és a vizet. Forraljuk fel, és tegyük bele a fokhagymát, egy fél hagymát... A folytatásért kattintson az étel nevére!

Forrás: Nagy Bence

SÜLT CÉKLA KECSKETÚRÓVAL - Mi a Kő, Köveskál

8 fej céklát megmosunk, alufóliába besózva, kevés olíva olajat öntve rá becsomagoljuk és 200 fokon… A folytatásért kattintson az étel nevére!

Forrás: Nagy Bence

FUNKY PACALSALÁTA - Funky Pho, Budapest

A pacalt feltesszük főni. Addig főzzük, míg puha nem lesz, de nem szottyos. A cukrot elkeverjük... A folytatásért kattintson az étel nevére!

Forrás: Nagy Bence

HIDEG LIBAMÁJ ZSÍRJÁBAN - Mirage Étterem, Hotel Délibáb, Hajdúszoboszló

A libamájat kivesszük a hűtőből felhasználás előtt, minimum egy órával. Szobahőmérsékletre melegedett májat ...A folytatásért kattintson az étel nevére!

Forrás: Nagy Bence

PADLIZSÁNKRÉM ZÖLDSÉGEKKEL, HÁZI KENYÉRREL - Kisvendéglő a Hargitához, Békéscsaba

A padlizsánokat megsütjük a kemencében 180C amíg a bőre fekete nem lesz és a húsa meg nem puhul. Majd kihűtjük, meghámozzuk. Egy keverő… A folytatásért kattintson az étel nevére!

Forrás: Nagy Bence

PANZANELLA - Trattoria Toscana, Budapest

Filézzük ki a sügért, mindig a gerincét kell követni. A paradicsomok aljára keresztet metszünk és tegyük forró vízbe. Ezután jeges vízbe helyezzük... A folytatásért kattintson az étel nevére!

Forrás: Nagy Bence

SÜTŐTÖK RIZOTTÓ - Kiosk, Budapest

2 db shalott hagymàt finomra vágva elkezdünk kevés olívaolajban lassan pirìtani. Amikor üveges, akkor hozzá... A folytatásért kattintson az étel nevére!

Forrás: Nagy Bence

KORIANDERES KACSACSÍKOK - Taiwan Étterem, Budapest

Egyben főzzük meg a kacsát a szójaszószban 55 percig. A szójaszószba tegyünk egy kevés cukrot és lehetőleg a cukor mennyiségénél több sót... A folytatásért kattintson az étel nevére!

Forrás: Nagy Bence

MARINÍROZOTT KESZEG ÉDESRÉPÁVAL - Oliva Étterem, Veszprém

A tisztított halakat alaposan besózzuk és hűtőben egy napig hagyjuk pihenni. A marinád elkészítéséhez... A folytatásért kattintson az étel nevére!

Forrás: Nagy Bence