Csak óvatosan az őssejt-terápiákkal

Vágólapra másolva!
Kanadai és thaiföldi kutatók egy őssejt-terápián átesett páciens veséjét vizsgálták meg. A páciens veséjébe őssejteket fecskendeztek egy meg nem nevezett magánkórházban, ám a szerv szövetei károsodtak, fertőzés lépett fel, végül a beteg meghalt. Az erről szóló tanulmány a Journal of the American Society of Nephrology című szakfolyóiratban jelent meg.
Vágólapra másolva!

Paul Scott Thorner, a Torontói Egyetem munkatársa és kollégái ezután eltávolították és alaposan átvizsgálták az elhunyt páciens veséjét. Megállapították, hogy a páciensnek nem származott előnye a kezelésből, viszont egy olyan károsodás lépett fel veséjében, melyet eddig nem tapasztaltak: csontvelősejtekből és vérerekből képződött "csomók" jelentek meg a szövetekben.


A folyóiratban Nagy András őssejtkutató, a torontói Mount Sinai Kórház kutatója kifejtette, hogy az őssejtterápiák alkalmazásánál még óvatosságra van szükség, különösen akkor, ha szabályozatlan magánklinikák kínálják fel. Mint kutatótársával együtt hangsúlyozta, a túl korai lelkesedés és a nem kellően megvizsgált protokollok alkalmazása veszélyes lehet, az őssejtkutatás területére irányuló negatív publicitást eredményez, és ami még fontosabb, a páciens számára katasztrofális kimenetelhez vezethet.