Minőségi robbanás előtt a magyar traumatológiai ellátás

Vágólapra másolva!
Magyarország rendezte idén a nemzetközi AO-konferenciát, melyen 20 ország 300 sebésze vett részt. Négy napos rendezvénysorozaton nemzetközi ortopéd sebészek mutatták be a legmodernebb eszközöket és technikákat magyar és közép-kelet európai orvostársaiknak.
Vágólapra másolva!

Az AO, vagyis az Arbeitsgemeinschaft für Osteosynthesefragen, a világ legnagyobb ortopédiával foglalkozó továbbképző intézetének 2010. június 13. és 16. között Siófokon tartott nemzetközi angol nyelvű regionális képzése új fejezetet nyithat a hazai traumatológiai ellátás modernizációjában, és nyugat-európai szintre emelésében. Kiemelkedő nemzetközi ortopéd sebészek bemutatója által ismerhették meg a magyar és közép-kelet európai baleseti sebészettel, ortopéd sebészettel és a gyermek sebészettel foglalkozó szakemberek a legmodernebb eszközöket és kezelési módokat. A konferencia célja, hogy a mostanihoz hasonló képzések segítségével és technológiák alkalmazásával jelentősen lerövidüljön a kórházban töltött, és rehabilitációra fordított idő, valamint teljesebb gyógyulás és egyedülálló minőségű beavatkozás váljon valóra, amelynek orvosszakmai megalapozottsága mellett nemzetgazdasági haszna is kimutatható.


Magyarország, az esemény szervezési jogának elnyerésével tehát nemzetközi szinten is felkerült a baleseti sebészeti kezelések és eljárások világtérképére. Ugrásszerű változás előtt áll ugyanis a magyar baleseti ellátás, mivel Magyarország élen jár az ortopéd sebészet legmodernebb technikáinak használatában, ennek terjesztésében és a továbbképzésben. "Amikor 29 évvel ezelőtt elkezdtem a baleseti sebész szakmát, akkor még az számított igazán nagy sebésznek, aki nagy metszésekből, hatalmas véres műtétekkel hozta helyre a problémát" - mondta Prof. Dr. Varga Endre, az AOTrauma MID közép-kelet európai elnöke június a 15-i siófoki sajtótájékoztatón. "Ma azonban olyan modern képalkotó berendezések vannak, amelyek lehetővé teszik, hogy röntgensugár nélkül tájékozódjunk a szervezetben, és a kültakaró pici megsértésével vigyük be az implantátumokat, amelyek maximálisan stabilizálják a tört csontokat, és megkímélik a lágy részeket" - folytatta.


"A tervezhető beavatkozásoknál lehet várni és gondolkozni, hogy mire van forrás, a baleseti sebészetben ezt nem lehet. Mindig ott kell lenni a lehető legjobb implantátumnak, ami a beteg gyógyulásához szükséges" - magyarázta Dr. Varga Endre. "Ha egy elavult technika több szövődménnyel jár, és a beteg lassabban képes munkába állni, akkor az egészségbiztosítónak látnia kell, hogy a drágább, összességében olcsóbb" - tette hozzá. Ugyanakkor nemcsak a baleseti sebészet profitál az AO Trauma képzésekből. Magyarországon az átlagéletkor növekedésével egyre több beteget érint az időskori csontritkulás, és ez gyakran jár törésekkel. A csípőtájéki törés rögzítésénél pedig az új módszereknek köszönhetően a betegek egy-két nappal a műtét után lábra tudnak állni, ami különösen az idős embereknél kulcsfontosságú. Minden további ágyban töltött nappal nő ugyanis a trombózis, a tüdőembólia és a tüdőgyulladás kialakulásának kockázata.