Egy független vizsgálat szerint a haláluk utáni szervadományozásra engedélyt adók jelentős része nem szeretné, ha szemüket is felhasználnák haláluk után. A vizsgálatot végzők szerint ez részben arra utalhat, hogy nem megfelelően rögzítették a donorok akaratát a nyilatkozó íveken.
Nem a jó szerveket távolították el
A vizsgálat célja az volt, hogy kiderítsék, a szervdonorok esetében mennyire megbízhatóan működik a donációs nyilatkozatok figyelembevétele. A felülvizsgálat 21 esetben rávilágított, hogy a szervadományozókból nem a megfelelő szerveket távolították el a transzplantációs klinikákon, és nagyjából 800 ezer főre tehető azon donorok száma, akiknek a szervadományozó nyilatkozatát helytelenül rögzítették az egészségügyi dolgozók.
Az adatok elemzésekor kiderült, hogy a 17 millió regisztrált angol szervdonor több mint 10 százaléka halála után sem kívánja felajánlani bizonyos szerveit gyógyászati céllal, az érintett testrészek közül leginkább a szemgolyóikat féltették a nyilatkozók.
Érzelmi szálak fűznek a szerveinkhez
John Wallwork professzor, a Brit Transzplantációs Szövetség elnöke szerint az emberek a szemükre azért különösen érzékenyek, mert ahhoz sokkal több érzelmi szállal kötődnek, ráadásul a legkülönbözőbb kultúrákban a szemnek különös jelentőséget tulajdonítottak. Nem meglepő az sem, hogy a donációs listákról kihúzott szervek második helyezettje a szív, amely hasonlóan szimbolikus szervnek számít.
A szem azonban nem csupán a kulturális, személyes okok miatt áll az első helyen, hanem esztétikai szempontok alapján is ez kerül ki legtöbbször a felajánlható szervek közül a donorok nyilatkozataiból. Ennek pedig az az oka a szakemberek szerint, hogy sokan a szem eltávolítását csonkolásnak tekintik, mivel külsőleg látható szervünkről van szó.
Fontos lenne a megfelelő tájékoztatás
A szakemberek ugyanakkor úgy vélik, jobban fel kellene világosítani a donorokat arról, egyes szerveik felajánlása valójában mit jelent. A szem esetében ugyanis a szemgolyót soha nem távolítják el az elhunytakból, csupán a szaruhártyát használják fel, ami a szem elülső felületén lévő átlátszó szövetet jelenti, tehát a donor holttestén semmilyen változás nem látszik akkor sem, ha halála után gyógyítási céllal felajánlotta a szemét.