Több mint félmilliárd dollár kártérítés a 9/11 romjait takarítóknak

Vágólapra másolva!
Több mint 10 ezer ember összesen 657 millió dollár kártérítést kap peren kívüli megegyezésben azért, mert a szeptember 11-i terrortámadást követően a Világkereskedelmi Központ mérgező helyszínén végzett mentési munkálatokban különféle egészségügyi károsodást szenvedtek.
Vágólapra másolva!

A több ezer felperes, főként tűzoltók, rendőrök és építőipari munkások, a 2001. szeptember 11-i terrortámadásban lerombolt ikertornyok (WTC) mentési munkálatai során szerzett egészségügyi károsodások miatt perelte be a várost.


Csütörtökön a New York várost a támadásokkal kapcsolatos kárigényekre biztosító társaság vezetője bejelentette, sikerült megegyezni az ügyben.


"Olyan megállapodásra jutottunk, amely e nehéz és bonyolult körülmények között is méltányos" - nyilatkozta Christine LaSala, a WTC Captive elnöke, amely egymilliárd dollár szövetségi finanszírozást kapott a kárigények rendezésére. "Ez a megegyezés lehetővé teszi a WTC mentési munkálataival összefüggésben megsérült munkásoknak és önkénteseknek, hogy a sérülésük mértékének megfelelő kártérítésben részesüljenek, és további védelmet nyújt számukra az esetleges jövőbeni betegségekkel szemben."


A felperesek kilencvenöt százalékának alá kell írnia az előzetes megállapodást ahhoz, hogy 575 millió dollárt kiutalhassanak. A biztosító vezetője elmondta, hogy az összeg bizonyos körülmények között 657 millió dollárra emelkedhet, és a maradék pénzösszeget a város arra fordíthatja, hogy biztosítsa és megvédje magát az újabb követelésekkel szemben.


A felpereseknek, akiknek eskü alatt kell benyújtaniuk sérüléseik bizonyítékát, 90 nap áll rendelkezésükre a megállapodás átnézésére és arra, hogy döntsenek elfogadásáról.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!