Belehalt a fogyókúrába a 36 éves édesanya

Vágólapra másolva!
A fiatal édesanya diétája az életébe került, pedig csak a családi nyaralásra szeretett volna jól kinézni. Miután azonban leadott 10 kilót, hírtelen megállt a szíve és meghalt.
Vágólapra másolva!

Lucy prince, szíve hírtelen megállt és a munkahelyével szemben összeesett. Azonnal Royal Derby Kórházba szállították, de már nem tudtak segíteni rajta.


A fiatal anya egy hónapon keresztül nem evett csak étrendkiegészítő turmixokat. A diéta mellett rendkívül sokat is sportolt, amivel közel 10 kilót fogyott. Bár a halál pontos oka végül tisztázatlan maradt, az orvosok szerint nagyon alacsony volt a kálium szintje és a vérnyomása is. Lucy szívében gyulladásra utaló hegesedést is találtak. Szakértők szerint a szívizomgyulladás alacsony káliumszinttel párosulva ájulást okozhatott, majd szívmegállást, aminek következtében pedig gyakorlatilag megfulladt.


Az egyik kollegája beszámolója szerint Lucy éppen vele beszélt, mikor a szemei elhomályosultak és összeesett. "Lucy nagyon fog hiányozni nekünk, mindig kedves és mosolygós volt" - tette hozzá a munkatárs. Lucy férjével, kisbabájukkal és 14 éves mostohalányukkal élt együtt. Épp egy közös családi nyaralást terveztek, amire Lucy szerettet volna lefogyni, hogy jól nézhessen ki.