Génmutációk növelik a vesebetegségek kockázatát a cukorbetegeknél

Vágólapra másolva!
Cukorbetegeknél egy bizonyos gén mutációi valószínűbbé teszik a krónikus vesebetegségek kialakulását, mutatta ki egy hosszú távú hongkongi kutatás.
Vágólapra másolva!

A 2-es típusú diabéteszben szenvedő embereknél gyakori halálok a veseleállás, ami gyakoribb a kínaiaknál, mint a kaukázusiak (fehérek) körében. A mostani kutatás eredménye segíthet olyan cukorbetegek kezelésében, akiknél a krónikus vesebetegség kockázata nagy. Ők alaposabb megfigyelés alatt állnának és megelőző kezeléseken vehetnének részt.


A kutatók eredményeiket a Journal of the American Medical Association (JAMA) című orvosi folyóiratban hozták nyilvánosságra. Vizsgálataik során kilenc éven keresztül Hongkongban 1 172 cukorbeteget figyeltek meg, akik a kutatás elején még valamennyien veseproblémák nélkül éltek. A kilenc évig tartó tanulmány végén 90 beteg szenvedett krónikus vesebetegségben.


A résztvevők genetikai állományának elemzése során felfedezték, hogy egy bizonyos gén - a PRKCB1 jelű - négy mutációja sokkal gyakrabban fordult elő a vesebetegségben szenvedő pácienseknél. "A krónikus vesebetegség végstádiuma hatszor nagyobb kockázattal fordult elő azoknál a pácienseknél, akiknél négy mutáció volt jelen, mint azoknál, akiknél nem történt mutáció vagy csak egy allélnál fordult elő" - nyilatkozták a kutatók. Egy újabb vizsgálat során, melyben 1 049 cukorbeteg vett részt, hasonló eredményeket mutattak ki.


Kína: százmillió cukorbeteg országa


A 2-es típusú diabétesz akkor alakul ki, ha a test nem tudja megfelelően használni a hasnyálmirigy által előállított hormont, az inzulint, amely a táplálkozással bevitt glükóz szintjét szabályozza a vérben. A vércukorszint megemelkedik, ami fontos szerveket károsíthat, így a szemet, a vesét, az idegeket, a szívet és az artériákat.


Kínában a cukorbetegek száma egyre növekszik, mert megváltoztak az emberek táplálkozási szokásai, ülő életmódot folytatnak, dohányoznak és egyre gyakoribb az elhízás is. Jelenleg Kínában 94 millió cukorbeteg él, és becslések szerint további 148 millió kínai már a diabéteszt megelőző állapotba lépett.