A B6-vitamin és egy aminosav csökkenti a tüdőrák kockázatát

Vágólapra másolva!
Azokban a dohányosokban, akik magasabb B6-vitamin szinttel és egy bizonyos esszenciális aminosav nagyobb mennyiségével rendelkeznek, kisebb a tüdőrák kialakulásának kockázata, mint azokban, akikben hiány mutatkozik ezekből a tápanyagokból.
Vágólapra másolva!

A 400 ezer jelenlegi és volt dohányos részvételével 10 európai országban végzett kutatásból az derült ki, hogy azokban az embereknek, akiknek magas a B6-vitamin és metionin szintje, legalább fele olyan valószínűséggel alakul ki tüdőrák.


A kutatók azonban azt nem állították, hogy e tápanyagok nagyobb mennyiségű fogyasztásával csökkenthető a tüdőrák kockázata. Továbbra is a dohányzásról való leszokás jelentőségét hangsúlyozzák.


"Hasonló és következetes kockázatcsökkenést figyeltünk meg a nemdohányzókban, a volt és a jelenlegi dohányosokban is, ami arra utal, hogy az eredmények nem a dohányzásnak, mint módosító tényeznek tudhatók be" - írták a kutatók. "A kockázat mértéke a nyomonkövetés növekvő időtartama alatt is állandó maradt, ami azt bizonyítja, hogy az összefüggéseket nem korábbi betegség magyarázza."


A B6-vitamin és metionin szint mellett magasabb folsavszinttel is rendelkező, volt és jelenlegi dohányosok esetében 67 százalékkal volt alacsonyabb a betegség kialakulásának kockázata.


Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint a tüdőrák évente 1,3 millió emberéletet követel világszerte, vagyis a betegség az összes rák eredetű halálozás 18 százalékáért felel.


A Journal of the American Medical Association szerdai számában közzétett tanulmány szerzői azt is hozzátették, hogy sok hajdani dohányos is szenved tüdőrákban, és furcsa módon számos olyan beteg is akad, aki soha nem dohányzott, különösen az Ázsia bizonyos területein élő nők között. A közel 900 tüdőrákos beteg részvételével készült tanulmányt Paul Brennan, a lyoni Nemzetközi Rákkutató Intézet kutatója vezette.