Vágólapra másolva!
 A brokkoliban található egyik anyag segít megelőzni, illetve gyógyítani a mellrákot úgy, hogy azokat az őssejteket célozza meg, amelyekből a daganat kialakul - állítják az amerikai Michigan Egyetem Rákkutató Központjának munkatársai.
Vágólapra másolva!

A kutatás során a szulforafan nevű vegyületet vizsgálták, ami többek között a brokkoliban ( Brassica oleracea) található meg. Rájöttek, hogy a szulforafan egy olyan kemopreventív anyag, ami képes elpusztítani a rákos őssejteket, így akadályozva meg a tumor kialakulását.


"A szulforafan rákra gyakorolt hatását már korábban is vizsgálták, de ez a tanulmány mutat rá először arra, hogy a brokkoliban található szulforafan azokat a kritikus őssejteket gátolja, melyek a daganat kialakulásának forrásai"- mondja a tanulmány szerzője, Dr. Duxin Sun gyógyszerész professzor. Az eredményeket a Clinical Cancer Research (Klinikai Rákkutatás) című szakfolyóirat május elejei számában tették közzé.


A kemoterápiával az a baj, hogy nem a rákos őssejtekre hat


A jelenlegi kemoterápiás kezelések nem eléggé célirányosak, nem az őssejtekre hatnak, ez az oka annak, hogy a rák kiújulhat, és áttételek képződnek. A kutatók szerint a rák megfékezéséhez a kulcs a rákos őssejtek kiküszöbölése.


Egérkísérletekben vizsgálták a szulforafan kivonat különböző koncentrációinak hatását az emlődaganat rákos sejtjeire. A mérések szerint a szulforafannal való kezelés után jelentős csökkenés volt tapasztalható a rákos őssejtek számában. Továbbá a szulforafannal kezelt egerek rákos sejtjei nem tudtak új tumort létrehozni.


Ezután laboratóriumi vizsgálatok során emberi emlődaganatból származó rákos sejteken is tesztelték a szulforafan hatását, és itt is a rákos őssejtek számának csökkenését tapasztalták.


A brokkoli evés önmagában még kevés


"A kutatás eredményei alapján egy olyan új kezelés kidolgozását javasoljuk, ami az emlőrák őssejtjeire hat."- mondja a tanulmány szerzője, Dr. Max S. Wicha, onkológus professzor. A vizsgálatokban használt szulforafan koncentráció magasabb volt annál, mint amit a brokkoli elfogyasztásával vihetünk be a szervezetünkbe. Korábbi vizsgálatok szerint azt a koncentrációt, amely már hatással lehet a rákra, a szervezet fel tudja dolgozni, de a mellékhatásokat még nem ismerjük. A kivonat kapszula formájában már létezik, de a koncentrációja még nincs véglegesen beállítva.


Fontos hangsúlyozni, hogy a kutatás eredményeit embereken még nem tesztelték, ezért a betegeknek egyelőre nem ajánlják, hogy szulforafannal egészítsék ki étrendjüket. A kutatók folyamatosan dolgoznak a szulforafan kivonásán és tartósításán, és klinikai tesztek során vizsgálják, hogyan segít a rák megelőzésében és kezelésében. Klinikai tesztek eddig még nem készültek ezzel kapcsolatban.