Krónikus sérülést találtak egészséges felnőttek veséjében

Vágólapra másolva!
A Mayo Klinika kutatói kimutatták, hogy az egészséges felnőttek veséjében krónikus, bár enyhe sérülések jelei láthatók, amelyek a korral súlyosbodnak. Ez a károsodás annak ellenére volt jelen, hogy a vizsgált felnőttek a vesebetegségek semmilyen klinikai tünetét sem produkálták.
Vágólapra másolva!

"Meglepetésként ért bennünket" - nyilatkozta az Annals of Internal Medicine szaklap legújabb számában megjelent tanulmány vezető szerzője, Andrew Rule, a Mayo Klinika nefrológusa és epidemiológusa. "A vizsgált páciensek veséje normálisan működik, és ez a károsodás nem mutatható ki azokkal a szűrővizsgálatokkal, amelyekkel az orvosok rutinszerűen vizsgálják a vese egészségét. Ez azt jelenti, hogy újabb szűrővizsgálatokat kell kifejlesztenünk, hogy pontosabban kimutathassuk az enyhe vesesérüléseket."


A keresztmetszeti vizsgálat során 1203 olyan donor orvosi adatait vizsgálták, akik 1999 és 2009 között adományoztak vesét a Mayo Klinikán. A donor veséket tűbiopsziával vizsgálták, miután rutineljárással beültették a recipiensbe. A kutatók kimutatták, hogy a nefroszklerózisban (a vese elmeszesedésében) szenvedő donorok százalékos aránya a 18-29 éveseknél mért 2,7 százalék és a 70-77 évesek körében mért 73 százalék között mozgott. Az idősebb korra jellemző nagyobb károsodást nem a veseműködés vagy a vesebetegségek kockázatainak eltérése magyarázta.


Dr. Rule elmondta, az eredmények nem azt jelentik, hogy az idősebb embereknek nem szabad vesét adományozniuk. Ez a fajta enyhe vesesérülés az öregedés elkerülhetetlen következménye. Inkább korspecifikus töréspontra van szükségünk a veseműködést illetően, hogy kimutathassuk a korai vesebetegséget. Az orvosok jelenleg ugyanazt a töréspontot alkalmazzák a húszévesek és a hetvenévesek esetében ez pedig nem veszi figyelembe a veseműködés öregedéssel járó normális hanyatlását.


Dr. Rule egy nemzetközi csoporttal a nefroszklerózis új szűrővizsgálatának kifejlesztésén dolgozik. A kutató szerint az emberek a diabétesz megelőzésével és kezelésével, valamint vérnyomásuk szabályozásával csökkenthetik a veséjüket ért károsodás mértékét.