Vágólapra másolva!
Reményt adhat a dohányzó asztmásoknak, hogy a leszokással - legalább részben - visszafordítható a tüdőkárosodás. Holland kutatók megállapították, hogy amint megválnak káros szenvedélyüktől, javul a légutakat bélelő nyálkahártya duzzanata.
Vágólapra másolva!

A dohányfüst fokozza a nyálkahártya megvastagodását, valószínűleg ennek köszönhető, hogy a dohányzó asztmás betegek tünetei - a légszomj, a nyáktermelés - súlyosabbak, mint nem dohányzó társaiké.

147 asztmás beteg, 35 dohányzó, 46 ex-dohányos és 66 nem dohányzó résztvevőjük vizsgálata alapján a holland Groningeni Egyetem kutatói bizonyították, hogy a dohányzók légútjaiban több nyák termelődött, mint a sosem dohányzókéban.

A két csoport tüdőgyulladásos profilja is eltérést mutatott.

A kutatás eredményei arra engednek következtetni, hogy leszokást követően javul a légutakat bélelő nyálkahártya duzzanata - nyilatkozta Martine Broekema, a kutatásvezetője az AFP-nek.

A kutatás az American Journal of Respiratory and Critical Care Medicine szaklap decemberi számában jelent meg.