Rosszul alszik a magyar, még a gyerekek is

Vágólapra másolva!
A felnőtt lakosság fele küzd valamilyen alvászavarral, de már minden tízedik gyerek is rosszul alszik. A nem pihentető alvás pedig kihat egész napunkra: teljesítményünkre, hangulatunkra, hosszú távon pedig keringési rendszerünkre és anyagcserénkre is.
Vágólapra másolva!

"A statisztikák szerint a tavaszi óraátállítást követő egy hétben, az egy óra alvásmegvonás hatására világszerte megugrik a balesetek, halálos balesetek száma" - kezdte megnyitóját dr. Novák Márta egyetemi docens, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet Alvásmedicina Munkacsoport vezetője a SOTE-n az Alvás Világnapja alkalmából szervezett tudományos ülésen.


Az Alvás Világnapja évenkénti megrendezését az Alvásmedicina Világszervezet kezdeményezte a tavaszi óraátállításhoz kapcsolódóan azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet az alvás fontosságára. "Érdekes módon ősszel, amikor egy órával többet alhatunk, a balesetek száma nem csökken átmenetileg, ellenben több alkoholos eset kerül az orvosok elé" - tette hozzá a szakember.


Az alváskutatók szerint a magyar felnőtt lakosság 50 százaléka küzd álmatlansággal, 10 százalékuk pedig klinikailag is jelentős inszomniában szenved, azaz nehezen alszik el, illetve ha egyszer felriad álmából, nem tud visszaaludni.


Amikor a légzészavar áll a rossz alvás mögött


Az alvászavarok kezelése összetett, hiszen van, akinél pszichés eredetű, másnál viszont azért nem pihentető az alvás, mert egyszerűen nem jut elég levegőhöz. Az előbbi probléma esetén pszichiáterhez érdemes fordulni, az utóbbinál viszont fül-orr-gégészhez, tüdőgyógyászhoz, de ahhoz hogy a beteg eljusson a megfelelő szakemberhez, nagy szerep jut a háziorvosnak is. Mivel egyre több gyerek is küzd alvászavarral, a gyerekgyógyászok szintén érintettek a kórképek kezelésében.


"Könnyű lenne, ha a horkoló embernek csak ki kellene kapni a "horkolóját" - magyarázta dr. Noszek László a Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika fül-orr-gégésze. "Gyerekeknél ez még valamennyire lehetséges is, hiszen a mandulák eltávolításával rendszerint megszűnik a horkolás, felnőtteknél viszont bonyolultabb a helyzet, nincs gombnyomásos megoldás. Ezért is szükséges a szakemberek együttműködése." A fül-orr gégész szakterületét tekintve kiemelte az allergia hatását a felső légutakra. "Indul az allergia szezon: ha a betegség nem kezelt, az alvásminőség biztosan romlik."


A statisztikák szerint a magyar lakosság 4-10 százalékát érinti az alvásfüggő légzészavar, azaz a hangos horkolással járó légzésszünetek (apnoe). Az ebben szenvedőknél megugrik a magas vérnyomás, a stroke és az infarktus kockázata, de a kevés oxigén rontja a cukoranyagcserét is, és okozhat depressziós tüneteket, valamint memória és koncentrációs zavarokat is. Az apnoe horkolás melletti fő tünete az álmatlanság.


Amikor felborul a biológiai ritmus


Az alvászavarok egy másik típusa, amikor belső óránk, biológiai ritmusunk borul fel. "A legfrissebb kutatások szerint a belső órát gének irányítják, de a napi ritmust a környezeti hatások is felboríthatják" - magyarázta dr. Purebl György pszichiáter, a SOTE Magatartástudományi Intézet ambulancia vezetője.


A belső ritmust felborítja a rendszertelen életmód, a váltott műszak, a mozgáshiány, a fényhiány - azaz, hogy zárt terekben töltjük az életünket, a másik oldalról viszont hat rá a fényszennyezés is, hogy éjszakáka nem vagyunk teljes sötétben. "A bioritmus megzavarodása hosszú távon betegségekhez vezet, például depresszióhoz, kettes típusú cukorbetegséghez" - magyarázta a pszichiáter. Az óraátállítás szintén megzavarja a bioritmust: körülbelül egy hét, mire a szervezetünk hozzászokik.


Ismert továbbá, hogy kialvatlanság esetén megnő a hangulatzavarok, szorongásos tünetek, alkoholizmus, illetve az öngyilkosság kockázata is.


Minden tízedik gyerek alvászavarral küzd


Manapság a 2-8 éves korosztályban a gyerekek 10-12 százaléka küzd alvászavarral, és az arány az életkorral növekszik. "Vannak gyerekek, akik úgy horkolnak, mint az elhízott hatvanévesek. Általában az orrmandula túltengése áll az alvászavar hátterében, és a mandulák kivételével a probléma megszűnik. De a (nem apnoe típusú) légzéskimaradás már ilyen korban is magas vérnyomáshoz, vagy a szív izomzatának kóros megvastagodásához vezethet" - magyarázta dr. Szabó Attila gyerekgyógyász, az I. számú Gyermekgyógyászati Klinika adjunktusa. Sokszor alvászavar áll a hiperaktivitás, valamint a tanulási és figyelemzavarok hátterében is.


A szakember szerint már a csecsemők jó része is küzd alváshiánnyal, mivel nem biztosított körülöttük a pihentető alváshoz szükséges hűvös, sötét, zajmentes környezet. "Felpörgött életet élünk, a szülők sokszor olyan időpontokban, olyan helyekre viszik magukkal a csecsemőt, amikor neki otthon kellene nyugodt körülmények között aludni. Általában 1-2 órával kevesebbet alszanak a babák, mint szükségük lenne rá" - nyilatkozta lapunknak a gyerekgyógyász.


A serdülőknél ez a hiány már 2,5-3 óra, ami gyakran nappali aluszékonyságban mutatkozik meg. Az ő alvási problémáikhoz már hozzájárul a rendszertelen életvitel, illetve gyakran az elhízás is.


Meghökkentően magas az időskori alvászavarok gyakorisága


Tévhit, hogy az idős embereknek kevesebb alvásra van szükségük - az alvás pihentető, regeneráló funkciója az egészséges öregedés alapfeltétele - mondta el Rajna Péter ideg- és elmegyógyász professzor. Az időskori alvászavarok gyakorisága nagyon magas: a 65 éven felüli korosztályban minden 3. személy rossz alvónak tartja magát, és 40 százalékuk szed altatót.

Forrás: MTI
Forrás: MTI