Vágólapra másolva!
Hagyományos "tigriscsontbor" titkos kereskedelmére derült fény egy északkelet-kínai Hejlungcsiang (Heilonjiang) tartomány tigrisparkjában - adta hírül a Shanghai Daily című lap szerdán.
Vágólapra másolva!

Hetekkel ezelőtt egy ugyancsak térségbeli állatkert nemzetközi visszhangot kiváltó országos botrányától volt hangos a kínai sajtó, mert kiderült: három hónap alatt tizenegy szibériai tigris pusztult gyakorlatilag éhen. A magyarázat szerint a nagyrészt magántulajdonban lévő állatkertnek nem volt elegendő pénze a vadak etetésére.


A kínai asztrológia szerinti tigris évének mostani újabb botrányszagú hírének főszereplője egy nagy méretű akvárium alkoholos párlatában ázó tigriscsontváz, amely a tigrispark vezetői által működtetett jól jövedelmező magánvállalkozás fontos kelléke.


Egy helyi hírportál tájékoztatása szerint az értékes nedűből egy palackra valót 2 ezer 880 jüanért, vagyis megközelítően 83 ezer forintért mértek, a legkevésbé minőségi italért 780 jüant (22 ezer forint) kellett fizetni.


Egy helyi alkalmazott beszámolója szerint a legkülönlegesebb főzetbe egy vékonyka tigriscsontszilánk is került. A kísérő ajánlás szerint az ital "csodás hatású csonterősítő gyógyszer".


Az értékesítők garantálták, hogy a tigriscsontok legkevesebb három évig áztak a szeszben, s hogy az ital fogyasztása különösen jó reumatikus panaszok kezelésére.


A nyilatkozó állatkerti dolgozó elmondta, hogy a csontok eredetiek voltak, mivel az állatkertben könnyű volt hozzájuk jutni. Azt is elárulta, hogy a legnagyobb forgalmat nyáron bonyolították, s a vásárlók többnyire a déli országrészből jöttek.


A tigrisek testrészeivel való kereskedést 1993-ban betiltották Kínában, de tudni lehet, hogy ettől függetlenül időnként feltűnnek hagyományos kínai gyógyszerek, férfierő-növelő tonikok alapanyagaként.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!