Fűrésszel és csavarhúzóval ad nyolc centit pácienseinek a kínai orvos

Bai Helong ortopéd sebész feltűri a nadrágszárát, felteszi a lábát az íróasztalra, és csupasz térdén megmutatja azt a pontot, ahol bemetszést ejt nagyobb testmagasságra vágyó páciensei lábán.

Bai az elmúlt 15 évben körülbelül 3000 tizennégy és ötvenöt év közötti - kínai, amerikai, német, japán - páciensét ajándékozta meg nagyobb testmagassággal, akiknek körülbelül fele csupán azért feküdt kés alá, mert nem akartak alacsonyak lenni.

"Bizonyos tekintetben a szakterület elismert képviselőjének számítok" - állítja Bai, aki egy szerény magánklinikán alkalmazza az általa kifejlesztett technikát Sanghaj külvárosában.

Térd alatt fűrésszel átvágja a lábszárcsontot és a szárkapocscsontot, a csontvelő érintése nélkül, hogy - saját szavaival élve - valóra váltsa azoknak az álmát, akik számára pszichológiai szenvedést okoz az alacsony termet. Egy hét múlva a csont regenerálódni kezd. Csavarral nehéz, egyenként fél kilogrammos, titánból és nikkelből készült kapcsokat rögzítenek a páciens lábának belső részére. A következő négy hónapban Bai minden nap fokozatosan tágítja a kapcsokat, ezáltal megnyújtja a lábszárat.

"Négy hónap alatt tudunk hat-nyolc centimétert nyerni. Ezt követően a csontok további négy hónapig erősödnek, és a páciensek újra elkezdhetnek járni" - számol be az orvos.

Lábszárhosszabbítást először az 1950-es években végeztek a volt Szovjetunióban, majd Kínában, néha katasztrofális eredményekkel. Korábban a lábszárat három helyen vágták át, az érzékeny csontvelő megsértésével, és szegecsekkel rögzítették a csontot. Néhány esetben az egyik láb rövidebb maradt, mint a másik, és fertőzések is gyakran előfordultak.

Bai elmondása szerint az eljárás mára rendkívül biztonságos lett. A múltban megcélzott napi 1,0 - 1,5 centiméteres nyújtás helyett ő fele ilyen sebességgel halad. A sebész állítása szerint 1995 óta egyetlen kudarc sem történt, és a 75 ezer jüanba (kb. 2 140 000 forintba) kerülő eljárás ma már fájdalommentes.

De ki hajlandó alávetni magát egy olyan eljárásnak, amely több hónapig tartó mozdulatlansággal, és rengeteg kellemetlenséggel jár?

"Egy alacsony ember mindenféle problémával szembesülhet a házasságában, a családi életében, a munkahelyén, és a többi" - állítja Bai. "Kisebbségi érzése van, és pszichológiai problémákkal küzd. Még olyanokkal is találkoztam, akik az öngyilkosságot fontolgatták."

A csinos, 25 esztendős japán szakos egyetemista, Dan Dan arról számolt be, hogy boldogtalan volt 153 centiméteres testmagasságával. Négy hónappal a Bai klinikáján elvégzett műtét után, hat centiméterrel magasabban, már fülig ér a szája.

"Javítani akartam az énképemen. Most nagyon boldog vagyok" - mondja, miközben grimaszokat vágva, meggörnyedve próbál csigalassúsággal előrehaladni mankóján a klinika folyosóján. "Remélem, egy éven belül újra normálisan tudok majd járni. A futás az persze más tészta."

Egyedül Dan Dan édesanyja tud a történtekről, barátai nem is sejtik, hová tűnt.

"Eleinte nagyon veszélyesnek tűnik: átvágják a csontokat, ami Kínában társadalmilag nem igazán elfogadott. Nem olyan, mint amikor valaki megcsináltatja a szemhéját" - magyarázza, egy gyakori sebészeti eljárásra utalva, melyet sok kínai nő vállal annak érdekében, hogy kerekebb, tágabb szemei legyenek. "Sokáig nem mertem belevágni. Nagyon féltem."

Wang Lijun sem mondta el barátainak, hol tartózkodik, ezért nincs kapcsolata velük. A 30 esztendős fiatal nő hajlandó volt megfizetni ezt az árat a 13 hónapos kezelés alatt, amely 2008-ban kezdődött, és 152 centiméterről 160 centiméterre emelte - igaz, hogy ezt a magasságnövelést akár egy magas sarkú cipővel is el lehetne érni.

"Az én kis titkom volt. Senkinek sem szóltam" - mondja Wang, aki jelenleg Bai klinikájának adminisztrációs osztályán dolgozik. Saját bevallása szerint ma már majdnem ugyanúgy képes futni és ugrálni, mint korábban. "Minden önbizalmamat elveszítettem. Jobb életet akartam."

A társadalmi kapcsolatok elvesztésén kívül Wang szerint más áldozatokat is meg kellet hozni: el kellett viselni a hónapokig tartó kezelést, és a sötét, csúnya hegeket a lábszárán. Mi a következő lépés? Talán a plasztikai műtét.

Bai tulajdonképpen csodákat művel, vagy egyszerű bűvésztanonc, aki egy csavarhúzóval és kerékkulccsal próbál hasznot húzni mások szenvedéséből? A sebész dühösen elutasítja a bírálatokat, különösen azok részéről, akik úgy kritizálják, hogy semmit sem tudnak a munkájáról. A Kínában megszokott módon azonban Bai szürke zónában tevékenykedik. 2006-ban az egészségügyi minisztérium felszólítást küldött a tartományi hatóságoknak, hogy a lábszárhosszabbító műtéteket korlátozzák az ortopédiai esetekre, és zárják ki azokat a pácienseket, akik pusztán kozmetikai okokból igénylik a beavatkozást. Az ajánlás szerint a műtétet csak fogyatékos betegeken szabad elvégezni, akik lábszára születési rendellenesség, baleset vagy valamilyen betegséggel összefüggő állapot következtében torzult.

"Tilos végrehajtani a szóban forgó műtétet olyan embereken, akiknek végtagja nem deformált" - közölte a minisztérium.

A minisztérium tisztviselői arra a kérdésre, hogy az ajánlás még mindig hatályban van-e, nem kívántak reagálni. Bai pedig továbbra is a kínai Ortopédiai Társaság elismert tagja.