Vágólapra másolva!
A Mount Everestet hazánkból elsőként meghódító hegymászó és társa, Hajdu Péter hétfőn megkezdte hiperbár oxigénterápiás kezelését.
Vágólapra másolva!

A lavinabalesetet szenvedett Erőss Zsolt hegymászó jobb lábát januárban amputálták térdtől lefelé. Az amputáció mellett az szólt, hogy ezzel a beavatkozással Erőss a jövőben is biztosan tudja majd mozgatni a térdét. Erőss rehabilitációja jelenleg az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben folyik, ahol egy magáncég végzi - az országban egyedüliként - a hiperbár oxigénkezeléseket.


A hiperbár oxigénkezeléssel elérhető, hogy a hegymászó amputációja utáni seb gyorsabban gyógyuljon, a csontképződés gyorsabb és erősebb legyen, valamint a környező szövetek is hamarabb reparálódjanak. A kezelés hatására a sportoló hamarabb kezdheti el a protézis használatát, melynek eredményeként a rehabilitációs kezelései is előrehozhatók.


A két és fél órás kezelések alatt a hegymászók egy speciálisan kialakított nyomásálló (ún. keszon) kamrában ülnek és a normál légköri nyomásnál másfélszer-kétszer nagyobb nyomáson orvosi tisztaságú oxigént lélegeznek be. A 100 százalékos oxigén és a kamrában mesterségesen megnövelt nyomás hatására, a betegek vérében oldott oxigén szintjét a normálértéknek akár a húszszorosára is növelhetik.


A megnövelt oxigénkoncentráció miatt a véráramon keresztül nagyobb mennyiségű oxigén jut el a sérült sejtekhez, szövetetekhez, így azok anyagcseréje jelentősen felgyorsul, mely elősegíti a gyorsabb és hatékonyabb gyógyulást.