Vágólapra másolva!
Környezetvédelem - fenntartható fejlődés
Vágólapra másolva!

A mai előadás a környezetvédelem és az abból kifejlődött fenntartható fejlődés fogalmát járja körül. A téma igazán érdekes és szerteágazó, most azonban csak a leglényegesebb problémákat és összefüggéseket mutathatom be, mélyebb vizsgálódásokra nem lesz lehetőség. Bizonyára hallani fognak még több olyan előadást a Mindentudás Egyeteme előadássorozatában, amely a mai témakörhöz kapcsolódik.

I. A környezetvédelem kialakulása
"Aztán egyszer csak valami különös rontás támadt a vidékre, és többé semmi nem volt már olyan, mint azelőtt..."
(Rachel Carson: Néma Tavasz, 1962)

A 20. század hatvanas éveinek első felében az a látomás, amelyet Rachel Carson leírt, teljesen szokatlan volt és drámai módon rázta fel a vezető értelmiségi körök lelkiismeretét. Ezért tulajdonképpen a Néma tavasz című könyv megjelenésétől lehet számítani a környezetvédelem fogalmának bekerülését a társadalmi tudatba és az emberek gondolkodásába. A hetvenes évek eleje jelentős változásokat hozott (Föld Napja rendezvény, Római Klub létrejötte, Stockholmi Konferencia), amelyek hosszú időre meghatározták a környezetvédelmi cselekvések irányait.

II. A fenntartható fejlődés koncepciója
Stockholmi Konferencia után tíz évvel egyre jobban érlelődött az a felismerés, hogy a környezetvédelmi problémákat önmagában véve nem lehet megoldani, hanem együtt kell szemlélni a gazdasági szektorok tevékenységével. Kezdett kialakulni egy új koncepció, amelyet fenntartható fejlődésnek neveztek el. Újabb meghatározó eseményeknek lehetünk szem- és fültanúi: a Brundtland Bizottság létrejöttének, a Riói és a Johannesburgi Konferenciának, melyeknek célja a fenntartható fejlődés népszerűsítése.

III. Globális környezeti problémák
A fosszilis energiahordozók elégetése szén-dioxid kibocsátással jár, ennek légkörbe jutása ún. üvegházhatást vált ki, mely felmelegedést, klímaváltozást okoz. A jelenség hasonló ahhoz a "hőcsapdához", mely az üvegházak esetében jól ismert: a fény az üvegen áthatol, felmelegíti a belső teret, a hő azonban nagyrészt bent reked.

IV. Az Európai Unió környezetvédelmi előírásai
Az Európai Unió évről évre értékeli a tagságra váró országok felkészültségét a környezetvédelem terén is. Magyarország teljesítménye az országjelentések szerint fokozatosan javult az elmúlt három évben, de még messze nem éri el a kívánt szintet.

V. ... hogy ne legyen néma a tavasz!
Alapvető változásokra van szükség a termelésben, a fogyasztásban, az életvitelben és az értékrendekben. Ha lassan is, de ez a folyamat végbe fog menni, és akkor, óvatosan bár, de optimisták lehetünk.

Tovább