Nem tiltható be a devizahitel Magyarországon

Vágólapra másolva!
Magyarországon a pénzügyi felügyelet nem tilthatja meg a bankoknak, hogy devizahiteleket nyújtsanak. Nálunk ugyan nincs is ilyen szándék, Lengyelországban azonban maguk a bankok kérték a felügyeletet arra, hogy korlátozza, vagy tiltsa meg a devizahitelek nyújtását.
Vágólapra másolva!

A devizahitelek betiltását kezdeményező lengyelországi nagybankok arra hivatkoznak, hogy ügyfeleiket szeretnék megvédeni ezzel a korlátozással egy jelentős árfolyamváltozás esetén a fizetésképtelenné válástól. A kisebb, tőkeszegényebb bankok azonban úgy vélik,hogy a vezető bankok ezzel a módszerrel akarják őket kiszorítani a piuacról.

Magyarországon a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete nem tilthatja meg a pénzintézetek számára devizahitelek nyújtását - mondta az [origo]-nak Binder István a pénzügyi hatóság szóvivője. A szóvivőnek nincs tudomása arról, hogy bárkinek, bármelyik vállalkozásnak, vagy szervezetnek ilyen szándéka lenne. Arra viszont emlékeztetett, hogy a felügyelet már több laklommal és több módon is felhívta a bankok és ügyfeleik figyelmét a devizahitelekkel kapcsolatos kockázatokra.

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete nem korlátozhatja egyszerre valamennyi pénzintézet üzletmenetét - állítja Molnár István jogász, pénzügyi szakértő, aki maga is hosszú ideig dolgozott a pénzügyi intézményeket felügyelő állami hatóságnál.

A felügyelet ugyanis kizárólag konkrét vállalkozások üzletmenetét korlátozhatja, és csak akkor, ha vizsgálat során, vagy más módon a korlátozás okát igazoló adatokhoz jutott. Az ország egész pénzügyi rendszerét veszélyeztető folyamatok esetén pedig csak törvények módosításával, vagy kormányrendeletekkel lehet ilyen korlátozásokat életbe léptetni. Szerinte a Magyar Bankszövetség sem írhatja elő tagjai számára, hogy azok korlátozzák üzletmenetüket.

Molnár István úgy véli, hogy ilyen lépésre a lengyel bankfelügyeletnek sincs joga. A pénzügyi vállalkozások tevékenységét ugyanis Magyarországon a hitelintézeti törvény szabályozza, ami teljesen megfelel az Európai Unió normáinak. Így a szabályozás Lengyelországban is nagyon hasonló lehet. A pénzügyi szakértő szerint a lengyel bankok a felelősséget akarják magukról ezzel a lépéssel lerázni. A felületes szemlélő ugyanis így azt hiheti, hogy a bankok korlátozni akarták a deviza hitelek nyújtását, ám a felügyelet megakadályozta ezt.

Nem talál magyarázatot a vezető lengyel bankok kezdeményezésére Losoncz Miklós, a GKI Gazdaságkutató Rt. kutatásvezetője. Szerinte ugyanis a bankok számára nem kockázatos a devizahitelek nyújtása. Azok ugyanis vagy ugyanolyan devizában szerzik be hitelekhez forrásaikat, mint amilyen devizában nyújtják azokat; vagy ha erre nincs módjuk, akkor más pénzügy műveletekkel fedezik kockázataikat. Az ügyfelek fizetésképtelenné válásának esélyeit pedig szerinte a bankok képesek mérni és kezelni.