A soul királynője, Aretha Franklin nyugdíjba megy 2017-ben

Aretha Franklin  tizenhatszoros Grammy-díjas amerikai énekesnő
Aretha Franklin poses on the red carpet before the 38th Annual Kennedy Center Honors December 6, 2015 in Washington, DC. AFP PHOTO/MOLLY RILEY / AFP PHOTO / MOLLY RILEY
Vágólapra másolva!
2017 szeptemberében jön ki - valószínűleg - utolsó lemezével a soul nagyanyja. Aretha Franklin azt mondja, az album kiadása lesz utolsó aktív énekesi megmozdulása, utána nyugdíjba megy. 
Vágólapra másolva!

Nyugdíjba készül a soul nagyanyja, Aretha Franklin. A napokban jelentette be, hogy utolsó lemezére készül, aminek szeptemberi megjelenése után nyugdíjba is megy. Annyit azért lehet tudni, hogy nem teljes visszavonulásról van szó, ugyanis tervei szerint különböző

ünnepi alkalmakkor vállal majd fellépéseket a most 74 éves énekesnő.

A 18 Grammy-díjas Aretha Franklin 2015-ben. Ő volt az első nő, akit beválasztottak a Rock and Roll Hall of Fame-be: 1987-ben érte a megtiszteltetés Forrás: AFP/Molly Riley

Többek között ilyen alkalmak lesznek az új albumot megtámogató, előreláthatólag nagyon rövidke turné néhány állomása is. A tervek szerint körülbelül fél évig turnézik majd a lemezzel, és nagyjából havi egy fellépést vállal. A lemez és a turné utáni jövőjét is hasonlóan sűrű programmal képzeli el. Nagyjából

havonta, kéthavonta vállal majd valamit.

A visszavonulás egyik oka az, hogy egyre nagyobbak az unokái, és lassan mindegyik elhagyja a várost. Legtöbbjük valamelyik másik állam egyetemére jár majd. Franklin pedig több időt szeretne velük tölteni, mielőtt kirepülnek a családi fészekből. Tervezett mindennapjairól annyit mondott, hogy "nagyon nagyon elégedett vagyok azzal, hogy meddig jutottam el. Főleg úgy, hogy tudom, honnan jövök.

de ez nem jelenti azt, hogy most elmegyek valahova, ahol leülök, és nem csinálok semmit. Az sem lenne jó."

A Clickondetroit.com-nak Franklin elmondta, alig várja már, hogy stúdióba menjenek az új lemezzel, aminek producere Stevie Wonder lesz - az album több dalát is ő írta. Nem korábbi számok feldolgozásáról vagy újraközléséről van szó. Franklin elmondta, hogy a lemez minden egyes darabja eredeti, eddig nem hallott alkotás lesz. Aretha Franklin utolsó lemeze egyébként 1985-ben jött ki Freeway of Love címmel.