Balog Zoltán elárulta, mit vár el a magyar íróktól

Balog Zoltán, Tokaj, 43. Tokaji Írótábor
Tokaj, 2015. augusztus 14. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere záróbeszédet mond a 43. Tokaji Írótábor zárónapján a Tokaji Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégiumban 2015. augusztus 14-én.
Vágólapra másolva!
A Tokaji Írótábor zárónapján az emberi erőforrások minisztere a magyar íróknak népvándorlásról és civilizációs küzdelemről beszélt, de arra is figyelmeztetett, hogy az írók nem politikusok.
Vágólapra másolva!

Az íróknak és az írótársadalomnak az a feladata, hogy a művészet és a kultúra nyelvén mondják el nekünk, olvasóknak, hogy kik vagyunk mi és kik lehetnénk - jelentette ki Balog Zoltán a 43. Tokaji Írótábor pénteki zárónapján.

Balog Zoltán egy magyar író felé mutat a 43. Tokaji Írótábor zárónapján Forrás: MTI/Vajda János

Az emberi erőforrások minisztere a tanácskozás résztvevői előtt elmondott záróbeszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy az írók elsősorban az olvasóknak alkotnak, ezért

nem szabad politikusként tekinteni rájuk.

"Azt várjuk el, hogy az általunk nem beszélt művészet és kultúra nyelvén mondják el, kik vagyunk és kik lehetnénk: emberként, a magyar nemzeti közösség tagjaiként és az európai zsidó-keresztény civilizáció részeként" - fogalmazott Balog Zoltán.

Amit a magyar világról tudok és nem tudok

A tárcavezető kifejtette: az íróknak sajátos nyelvezetük segítségével kell elmondaniuk, amit "nem tudok és tudok a körülöttem lévő és a tágabb világról, a magyar világról", szavakba kell foglalniuk a megszerzett tudást és az emberi ösztönt, illetve fel kell ébreszteniük a kíváncsiságot is.

"Ha nem vagyunk kíváncsiak arra, hogy a saját közösségünkön belül mit gondol, mit tesz, mit vár a másik, akkor fölösleges elvárásokat megfogalmazni" - mutatott rá a miniszter.

Az íróknak hirtelen fontos lett a népvándorlás

Az írótábor idei témája a nemzeti identitás és a globalizáció egymáshoz való viszonya volt. Balog beszédében kitért arra, hogy a lokalitás és az identitás szorosan összetartozó fogalmak, a népvándorlás pedig civilizációs kihívást jelent.

A sok író figyel és hallgat Forrás: MTI/Vajda János

"A civilizációs küzdelem a mobilitás lehetőségével életesélyeket és életveszélyeket, illetve egy olyan típusú identitásvesztést jelent, amivel eddig még nem találkoztunk" - próbálta a téma komolyságához megtalálni a megfelelő szavakat az emberi erőforrás miniszter.

Magyarország szava márpedig számít a világban

Balog megerősítette, Magyarország szava számít a világban. Azonban, hogy "legyünk valakik ebben a globalizációs mérkőzésben, ahhoz előbb magunk számára kell lennünk valakiknek", önmagunk megismerése viszont nem lehetséges a kultúra nélkül.

Dübörög a globális tudatipar

A Magyar Írószövetség táborával kapcsolatban nem először hangzanak el nagy szavak. Szentmártoni János a tábor előtt a köztévében beszélt a nemzeti identitás megőrzésének lehetőségéről, a írótábor programja szeirnt pedig a „legújabb kori népvándorlásról” és a „globális tudatipar termékeiről” is tanácskoztak.