Pogány Judit lett a Nemzet Színésze

Leenane szépe Centrál Színház Pogány Judit Leenane szépe Centrál Színház Pogány Judit A Leenane szépe című című színdarab fotóspróbája a Centrál Színházban 2015 január 21.-én. A képen Pogány Judit
A Leenane szépe című című színdarab fotóspróbája a Centrál Színházban 2015 január 21.-én. A képen Pogány Judit
Vágólapra másolva!
Pogány Juditot választották a Nemzet Színészének - írja a Nemzeti Színház a Facebook-oldalán.
Vágólapra másolva!

A bejegyzésben azt írják, hogy Pogány Judit a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésznő, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Pályafutását segédszínészként a kaposvári Csiky Gergely Színházban kezdte, miután az országos Ki mit tud?-on bekerült a döntőbe és felfigyelt rá a teátrum vezetése.

1978-tól két évig tagja volt a Nemzeti Színháznak. Ezt követően ismét Kaposvárra szerződött.

1994-től szabadfoglalkozásúként fellépett többek között az Örkény István Színházban és a József Attila Színházban, valamint a Katona József Színházban. 2004 óta az Örkény Színház tagja.

Film- és szinkronszínészként olyan legendás alkotásokban működött közre, mint az Eldorádó, A legényanya, a Zimmer Feri, a Vuk, valamint a Frédi és Béni.

A magyar színművészet, a nemzeti színjátszás fejlesztése, népszerűsítése a nemzeti irodalom tolmácsolása és a magyar nyelv ápolása terén nyújtott kimagasló tevékenységért kaphatja meg a Nemzet Színésze címet az a művész, akit a cím viselői maguk közé választanak.

A címet egyszerre legfeljebb tizenketten viselhetik, és ha közülük valaki elhalálozik, a cím többi birtokosa dönti el, ki kerülhet a megüresedett helyre. Pogány Juditot a november 18-án meghalt Csomós Mari helyére választották.