Artaban, avagy kösd be a szemed és láss!

Pacsay Attila - zeneszerző, Rátoti Zoltán - narrátor, Ókovács Szilveszter - rendező es szövegiro, Duboczky Gergely - karmester, Fried Péter - basszus, Kriszta Kinga - szoprán, Fülep Máté - bariton

 ÓKOVÁCS SZERINT AZ OPERA – 279. LEVÉL   Drága Néném,   épp azért tettük ki a honlapra meg az OPERA Eiffel Műhelyházának pénztárához is ugyanazt a legegyszerűbb, minden barkácsáruházból ismerős napozó széket/ágyat, hogy mindenki eldönthesse, kibírja-e, ha eldönti magát benne. És hogy kibír-e benne egy órát? (Tapasztalatom szerint árnyékban mindenki kibír benne többet is...) Az Artaban különös produkció, amelynek játékszabályaihoz hozzátartozik ez a színházban meg nem szokott pozíció, a szem bekötése és a pisszenés nélküli sötét – no, de advent van, lelkünk kísérleti ideje, és az Eiffelben vagyunk, az OPERA kísérleti telepén!

Artaban, az ismeretlen napkeleti bölcs története mint a legutóbbi időben kiderült, még csak nem is apokrif irat. Tehát nem valamelyik ősi zsinaton golyózták ki a szent könyvek közül azzal, hogy nem kanonizálták, mert a legenda egészen újkeletű, csak bő százéves – innen már végképp érthető, miért nem a Biblia részeként ismert szeglete a kereszténységnek. Az adventi gyökerű történet, Henry van Dyke amerikai tiszteletes műve ugyanabban az évben látott napvilágot, amikor a magyar millennium zajlott, és a mi Operaházunk akkor már 12 éve üzemelt. A kisregény a kereszténység bűvös, fontos szent számaival összefüggésben is eredeztethető: vannak hármasok, hatosok, tizenkettesek, de vannak négyesek is. Gondolhatunk például a négy evangélistára, és bizony lehet, hogy nem három, hanem négy napkeleti bölcs, vagy ún. mágus indult el a kis Jézus születési helyét megkeresni és ott tiszteletét tenni. Ám ezt a negyedik bölcset, a kitaláltat értelemszerűen kevésbé ismerjük. (Mindeközben ne feledjük azt az érdekességet, hogy egyes teológusok szerint nemhogy négy, de három király se volt, csupán egy.)

Függetlenül valóságalapjától, van Dyke írása igen inspirálónak bizonyult! Bár azóta kollégáim kiderítették, hogy kb. mindenféle készült már belőle, még opera is (nem is egy), szerencsére én mindezekről mit sem tudtam 2020 covidos adventjén, amikor az Eiffel Műhelyház felé autózva először hallottam Artabanról. A Kossuth Rádió vallási félórájában mesélte el a történetet egy görög-katolikus pap, borzongató volt hallani, pedig ő nem előadta, csak szinte vázolta az alaphelyzetet. Olyan lelkes lettem, hogy amikor nem sokkal később visszahívtam végre a Kossuth-díjas zeneszerzőt, Selmeczi Györgyöt, el is mondtam neki a közben – minden előzmény nélkül – kipattant ötletet egy elsötétített szeánszról.

Néném, az ötlet tényleg minden előzmény nélküli. Kérdezik mások is, de sok éve egyetlen vak éttermes élményt tudok felidézni, de arra sose gondoltam mostanában, és tényleg emmi köze ahhoz, amit az OPERA most Artaban címen játszik. Többen firtatják, láttam-e a Láthatatlan kiállítást, de annyira nem, hogy eleddig azt hittem, itt műtárgyakat lehet megtapogatni. Pedig: nem, de még a program nevét is keresgetnem kellett. Sokkal inkább járt az eszemben a zenehallgatás élménye, amely gyermekkorom óta kísér, és igen, annak mindig része volt a sötét. Aligha vagyok ezzel egyedül, hisz rengeteg embert látok behunyt szemmel fülest hallgatni, és az az izolációnak ugyanazt az alapélményét használja. (Amennyiben nem alszik bele, természetesen.) Valójában olyan egyszerű: érzékszerveink közül – látás, hallás, szaglás, ízlelés, tapintás – egyet kizárunk, és az nem, nem a hő-, áramlás-, víznyomás kapcsán érintett bőr lesz, de ebbe inkább bele se bonyolódjunk. Hanem a szem. Ahogy a mi igaz magyar nyelvünk mondja: vigyáz rá, mint a szeme világára. Azért mondja így, mert a szem a legfontosabb, és mert a legfontosabb, azért dominálja is a többit. Azért készítenek zenék fölé (lám, még az irány is mit mutat?) videót, mert gazdagabbnak érzik, és onnantól valóban a képernyőt nézzük, kevésbé a hangszórót halljuk. Nálunk most a szem bekötésével egyrészt előáll a nagyobb, rétegzettebb, fókuszáltabb figyelem a zenei élményre, másfelől pedig a történet díszletei, körülményei a legnagyobb rendező és tervező, a saját fantázia beengedésével teremtődnek meg.

De vissza a zeneműhöz. Selmeczi Gyuri nem hazudtolta meg önmagát, és megrendelés ide vagy oda, ő végül sokkal inkább lüktető-megrázó egyfelvonásos színpadi művet írt a téma egyik variánsából, semmint relaxációs-misztikus utazást, és idén ősszel úgy döntöttünk, hogy két év múlva legyen annak a színpadi bemutatója, együtt majd Vajda János ugyancsak új egyfelvonásosának premierjével. Tehát sem az elkészült új magyar operát nem szerettem volna megerőszakolni, sem a saját ötletet elengedni, amelyben szilárdan hittem. Ezért, és a fellépett krónikus időhiány miatt oda fordultam, ahova az ember ilyenkor csak fordulhat: a gyermekkori eltéphetetlen kötelékekhez. Pacsay Attila 2012-ben már alkotott az OPERA számára Csillagóra-fanfárt, sőt, 2019-ben zenekari nyitányt is írt nekünk. (Emlékszem, olyan jó zene lett, hogy az akkori újévi koncert karmestere, Kesselyák Gergely kívülről megtanulta! Ma is használjuk Eiffel Műhelyházról szóló imázsfilmünk alatt.) Ő kellett ide: így a filmzenék és a relaxációs hangulat határán mozgó, ám míves muzsikát, ezt az Artaban-variánst tehát ,végül barátom, a neves zeneszerző, Pacsay Attila komponálta meg rekordidő alatt, míg a dramaturgia és a narráció pedig az OPERA művészeti igazgatója, az alkotóként is folyamatosan működő Almási-Tóth András tehetségét dicséri. Jómagam – mint 1985/86-ban, az Attilával közös veszprémi Caranten együttes rövid élete során – a dalszövegekre vállalkoztam, és megpróbáltam ezt a „4D rádiójátékot" térben elhelyezni, valamiképpen „rendezni".

Néném, a darab történetét most nem spoilerezném. De amikor megfogant az ötlet, hogy létrehozzunk egy Artaban-szeánszot, két cél lebegett előttem. Egyrészt szerettem volna megismertetni e tanulságos és mély történetet minél többekkel, másrészt olyan előadást akartam létrehozni az advent időszakára, amely arra épít, hogy bár sötétség borítja már a délutánjainkat is, de csodálatosan várakozó, örömteli állapotba jutunk. Az Artaban c. kamaraelőadás szándékaink szerint rugalmasan egészíti majd ki az adventi-karácsonyi-újévi-vízkereszti másfél hónapos ünnepkör elképesztő opera nagyüzemének előadásait (Diótörő, Messiás, Bohémélet, Parázsfuvolácska, Denevér), és az OPERA kísérleti helyszínén, az Eiffel Műhelyház teljesen kiürített Bánffy termében nemcsak a hangtechnikára, de azokra az észlelésekre is épít, amelyeket legdominánsabb érzékszervünk, a szem általában háttérbe szorít.

Néném, el kell jönnie: a Bánffy terem nézőterét behúzzuk a falba, és egy hatalmas, sokszáz négyzetméteres, tíz méter magas tér jön létre, egy teljesen zárt fadoboz, amelyben rengeteg hangszóró, 100 db nyugágy, egy tűztál és tíz előadó foglal helyet, hogy az előre felvett zenékre és zörejekre rájátszva valódi belső utazásra vigye az alkalmi „utastársakat". Ki kell próbálnia!

Zsdú átvétá, kák szálávej létá!

Szilveszter

2023. december 11.