Orbán János Dénes: Vidnyánszky Attila egy nemzeti kincs

Orbán János Dénes

A Kossuth- és Magyarország Babérkoszorúja díjas költő, író, drámaíró Orbán János Dénes, az állami íróakadémia vezetője rendhagyó írásban fejezi ki szolidaritását Vidnyánszky Attilával. Orbán János Dénes írását az Origónak küldte el. 

JÚLIA

Intézményvezetőként és művészként, Vidnyánszky Attila alkotótársaként én is azt mondom: Attilának lelkiismereti kötelessége volt fölajánlani a becsületbeli lemondását, meg is tette, így emberségének, tisztességének tanúságát tette.

Vidnyánszky Attila azonban már nem egy magánember, hanem nemzeti kincs; ő az az ikon, aki a magyar színházi életet összefogja. Pótolhatatlan. Nem fogadhatjuk el a lemondását, a nemzetnek szüksége van rá, ki kell állnunk mellette és Csák János miniszter mellett, akinek felelőssége ezt a lemondást elbírálni.

Művésznek lenni életveszélyes. A művész magasabb hőfokon ég, mint a többi ember. Sokkal kitettebb a szenvedélybetegségeknek és egyáltalán a betegségeknek, és a baleseteknek is, mivel a művész testének lehet órarendje, de elméjének nincs. Az mindig pörög. Kevesebbet alszunk, kevesebbet pihenünk, gyakran józanul is a delírium tremens állapotában leledzünk. Színházban vagy dolgozószobában vagy műteremben – bárhol veszély leselkedik ránk, és nem tudunk folyamatosan koncentrálni arra, hogy elkerüljük, mert fáziseltolódás van a testünk igényei és a lelkünk száguldása között.

Nem ismerek, sosem ismertem olyan művészt, aki ne lenne fáradt és túlterhelt. Ehhez a felfokozott állapothoz ez is hozzátartozik. Mi, művészek vállaljuk ezt a veszélyt, és életrajzok milliói bizonyítják, hogy ilyenek vagyunk, ez a mi vállalt sorsunk.

A legnagyobb drámaíró nem William Shakespeare, hanem az Élet. Shakespeare megírta a Rómeó és Júliát. Az Élet most megírta a Júlia című drámát, melyben egy Júliát játszó, csodálatos ifjú színésznő Júlia szerepében borzalmas balesetet szenvedett. Ez a baleset nem Veronában okozott kataklizmát, hanem a jelenkor Magyarországán. Vidnyánszky Attilának élete legnehezebb rendezői feladatával kell megbirkóznia: az Élet kiismerhetetlen színművével. És nekünk ebben segítenünk kell. Segítenünk abban, hogy Júlia talpra álljon, és újra játszhassa Júliát a Rómeó és Júliában, a történtek hátborzongató metafizikai kontextusában.

A színháztörténet legcsodásabb Júlia-alakítása lesz!

Az Élet sosem vesz el tőlünk úgy, hogy ne adna cserébe valamit. Amit a testtől elvett, azt visszaadja a léleknek. A művészi metafizikának.

Nekünk most Júliát kell szolgálnunk, hogy küldetését teljesíthesse.

Isten segítse Júliát és Ottót, mi pedig – Attilával az élen − szolgáljunk!