Demeter Szilárd előadásában hallható a Hazaszótár: Anyanyelv

Demeter, Szilárd, A, valahol, szabadsága,  Rendhagyó, hazaszótár, könyv, bemutató, G, Fodor, Gábor, XXI, Század, Intézet, Békés, Márton, Ferkó, Dániel, 2023.09.27.,
Vágólapra másolva!
A szerző előadásában hallható a Kossuth Rádióban Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójának A valahol szabadsága – Rendhagyó hazaszótár című kötete alapján készülő jegyzetsorozata. Az író, publicista Anyanyelv című jegyzetében arról is beszél, hogy ma a bőrünkön érezzük, hogy összezavart eszmékkel könnyen tévútra vihetnek - írja a Híradó.hu.
Vágólapra másolva!

„2011-ben az Országgyűlés november 13-át a magyar nyelv napjává nyilvánította, mert 1844-ben ezen a napon fogadták el azt a törvényt, amely a magyar nyelvet államnyelvvé tette hazánkban. Azóta tehát hivatalosan is nyelvünkben élünk, mint nemzet. Az ehhez szükséges testtartás: magyar szemmel kell nézni a világra, mert – mondta Orbán Viktor miniszterelnök Sátoraljaújhelyen a Trianon-emlékmű avatásán – aki magyarul néz a világra, az Szent István szemével lát. Hát, gyakorolgatjuk ezt a szentistváni látásmódot”

– kezdi jegyzetét Demeter Szilárd, majd hozzáteszi, alighogy véget ért a száz év magyar magány, lavinaszerűen ránk zúdult a parttalan jogszaporítás és a mindent fekete-fehérben látó eltörléskultúra. Ebben az őrületben nem annyira magától értetődő köszönteni a fehérek között az európait, honfitársban a magyart.

A teljes jegyzet itt hallgatható vissza: