Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Sándor Pál a főiskola után első filmjéhez keresett szereplőket. A Bohóc a falon című film fiatalokról szólt, lázadásról, az álmaikról és a felnőtté válásról. A történet szerint Kiki és Péter egy kiadós balatoni vihar elől egy félig kész házba menekült, ahol összetalálkoztak Andrással, akit a fiatal Tardy Balázs játszott.
Mivel a hétvégi ház tulajdonosai megérkeztek, ketten kimásztak a kamra ablakán, egyedül Kiki maradt bent. Az ő elképzelt történeteit láthatjuk a filmben. Péter szerepét Szurdi Miklós, Kiki szerepét pedig Ferenczi Gábor játszotta. Tardy Balázsra különös módon találtak rá a film alkotói. Sándor Pál az Újságmúzeumnak így emlékezett vissza a furcsa pillanatra:
„Tóth Zsuzsával, aki a Bohóc a falon forgatókönyvét írta velem együtt, beültünk egy kis óbudai étterembe ebédelni. A szomszédos asztalnál két fiú ült, egy szőke, meg egy fekete. Néztük őket, hiszen szereplőket kerestünk, majd odamentem hozzájuk és próbafelvételre hívtam őket. A fekete fiú volt Tardy Balázs, aki végül András szerepét alakíthatta." – mondta a lapnak Sándor Pál.
Tardy Balázs ekkor mindössze 18 éves volt, és sokak szerint úgy nézett ki, mintha egyenesen a Beatles-ből csöppent volna oda, a kis óbudai étterembe. Az akkoriban divatos gombafrizurát viselt, sármos mosolya volt és egy laza svájci sapkában ült az asztalnál.
Sándor Pál filmje hatalmas siker lett és úgy tűnt, Tardy Balázs hamar az ország legismertebb színészei közé tartozik majd. A következő évben szerepelt a Hamis Izabella című filmben, sőt, az akkoriban hihetetlenül népszerű Bors című sorozat egyik epizódjában is.
Tardy Balázs szenvedélye volt a színjátszás. az Egyetemi Színpadon kezdett, majd a 25. Színházhoz került, később a Tanyaszínháznak lett a tagja, amely eldugott kis falvakba ment, hogy a legtávolabbi vidéki kisközségekben is lássanak színházat az emberek, akik addig soha nem jutottak el egyetlen kőszínházba se. Tardy Balázs imádta a Tanyaszínházat.
Mindig valami újra, különlegesre törekedett.
1979-ben szerződött a kecskeméti Katona József színházhoz. A megyei népújság akkor egy interjút készített Tardy Balázzsal.
Amikor a pályája kezdetéről kérdezték, így válaszolt:
"Egy beugrással kezdődött. Jancsó hívott a Fényes szelek produkcióba. Szerencsém volt, az Egyetemi Színpadról ismét egy kitűnő társulatba kerültem. Csupa fiatal és friss, eleven, kísérletező szellem. Ez volt az akkori 25. Színház. Szinte valamennyi Iglódi István és Jancsó Miklós rendezte darabban játszottam."
Aztán arról is beszélt, hogy amatőr színészként indult, ami talán időnként hátrányt jelentett a pályán, de a nagy rendezők bátran dolgoztak velük.
"Ami nagyszerű volt, hogy a 25. Színház társulatával rengeteget utaztunk. Különböző nemzetközi színházi fesztiválokon vettünk részt Dél-Amerikában, Nyugat-Európában és a környező országokban. Így olyan színházi élményekkel, tapasztalatokkal lettünk gazdagabbak, ami talán keveseknek adatik meg, pedig — valamennyi kolléga nevében mondhatom — nagy szükség lenne rá. Ízelítőt kapni más népek művészetéből, kultúrájából. Tapasztalatból ismerni a világ különböző stílusú színházait, legjobb társulatait. Nagy élményt jelentett például számomra a japán, az izlandi, és a lengyel színház."
- monda Tardy a megyei lapnak.
Amikor az újságíró megkérdezte, hogy miért hagyta el Budapestet, és miért szerződik Kecskemétre, Tardy azt mondta, hogy nem szívesen beszél erről. A kecskeméti színház szimpatikusnak tűnt számára a korábbi előadások alapján, ezért választotta a teátrumot.
Aztán mindössze egy évadot töltött Kecskeméten. 1981-ben a Miskolci Nemzeti Színházhoz szegődött, ahol 1983-ig dolgozott.
Emlékezetes volt a Találkozás egy fiatalemberrel című Karinthy-estje, amelyről az Észak-Magyarország című lap kritikusa akkor így írt:
„A Miskolci Nemzeti Színház játékszíni termébe este hét órakor pontosan érkezik Tardy Balázs színművész. A találkozásokkor általában jól kibeszélgetik magukat az emberek. Látszólag ez a mostani teljesen másként van, hiszen itt csak ő beszél. A szó szoros értelmében azt teszi. Hozzánk beszél, s ha szánk nem is nyílik szólásra, csak néhány perc kell, hogy nyilvánvalóvá váljék: itt tulajdonképpen jóízű társalgás folyik. Ha nem is szavakkal, de minduntalan „közbeszólunk"; kacajjal, szisszenéses „mosollyal", hallható csenddel, tapsra mozduló tenyerekkel. Az elmélyült némaságtól a kicsattanó nevetésig bejárjuk a lélek és a gondolat útjait. Hiszen: Karinthy Frigyes szól hozzánk...
Ha nem is sűrűn, de az utóbbi években megadatott az a lehetősége az irodalom, a színház szerelmeseinek, hogy intim környezetben tanúja legyen egy-egy vállalkozó szellemű színész bemutatkozásának.
Tardy Balázs Találkozás egy fiatalemberrel című Karinthy-estje e sorban méltán számíthat az elismerésre.
Nem könnyű dolog összeválogatni ennek az ízig-vérig huszadik századi nagy szellemnek a gondolataiból, írásaiból egy műsort. Sokan próbálkoztak már ezzel, s Tardynak sikerült a vállalkozás. Igen szerencsésen sorakoznak egymás után a Karinthy-írások.
(...)
Tardy Balázs előadói estjének nagy erénye, sikerének titka (igen egyszerű): nem ad elő (nem ad el) semmit: elolvassa helyettünk az írásokat, s ezeket úgy mondja el előttünk-közöttünk, hogy megelevenednek a gondolatok. Ez minden bizonnyal azért van, mert Tardy Balázs jó „rokona" az abszurdnak: Karinthy tréfát nem ismerő humorának."
Tardy aztán 1983-tól 86-ig ismét a kecskeméti színházban játszott, majd a szolnoki Szigligeti Színházba ment. Aztán 1989-től az Újszínházban majd a Merlinben dolgozott. Itt is mindig arra törekedett, hogy valami újat, valami mást találjon ki.
Peter Handke Kaspar című művéből egyszemélyes darabot álmodott meg. Csaknem egy évig próbálta a Merlin Színházban a saját maga által kitalált monodrámát. Még a kellékeket is ő válogatta: talált egy ócska bőröndöt és egy régi ventilátort is vásárolt valahol az előadáshoz.
1996-ban forgatták Madonna főszereplésével az Evita című filmet. Rögtön megakadt Tardyn a világhírű rendező, Alan Parker szeme. Az ő döntése volt, hogy Tardy Balázs alakítsa Madonna, pontosabban Eva Perón gyóntatópapját.
A forgatások szüneteiben pedig jókedvűen beszélgetett Madonnával, aki sehogyan sem tudta helyesen kimondani a Balázs keresztnevet, amin mindig jót nevettek.
Színpadi szerzőként írója és előadója volt A legszebb napjaim azaz: egy szép napon szembejöttem magammal az utcán, és azóta pici szívem halni vágy... című monodrámának, melynek bemutatója 2000. április 6-án szintén a Merlin Színházban volt. 2001-től az RS9 Színházban rendezett és játszott is.
Rendszeres vendége volt a Művészetek Völgyének Kapolcson.
Kitalálta és megalkotta a Bűnrossz Versek Antológiáját - vagyis egy előadást, ahol az írók és költők általuk is pocséknak tartott alkotásait olvasták fel.
Arra mindig ügyelt, hogy a vers szerzőjét ne tüntesse fel. Nem azért találta ugyanis ki az estet, hogy megbántson írókat, költőket, hanem éppen ellenkezőleg: azért, hogy éreztesse: a rossznak tartott irodalmi alkotásoknak is lehet ereje.
Tardy Balázs kezdetben azt vette észre, hogy egyre több gondot okoz az olvasás, homályosak a betűk és a közlekedésben is egyre bizonytalanabb lett. Felkeresett egy szemorvost, ám ekkor még semmire sem gyanakodott, pontosabban azt gondolta, hogy kap majd egy szemüveget. Mivel a gondjai nem múltak, a János-kórház neurológiai osztályán vizsgálták meg, s ott jött a letaglózó hír:
egy dió nagyságú érduzzanatot találtak a fejében, amely nyomja és elsorvasztja a látóideget.
Nyolcórás műtéttel próbálták megszüntetni a vészjósló helyzetet, ám nem javult az állapota.
A jobb szemére teljesen megvakult és a ballal is már csak foltokat látott.
2003-ban Tardy Balázs 55 éves volt. Tele energiával, tervekkel, álmokkal. Helyette viszont sötétbe borult a világ. Meg kellett tanulnia úgy élni, hogy a hangokra figyel, az illatokra, a látásra ugyanis nem hagyatkozhatott többé. De nem adta fel. A következő évben például Kapolcson is fellépett és verseket szavalt, majd a Merlin színházban is volt egy önálló estje, ahol Petőfi, Ady, Örkény és Karinthy műveiből adott elő.
Nem akarta, hogy sajnálják és megpróbált tovább élni.
A vakok intézetébe költözött. Ott meglátogatta egy újságíró, akinek a következőt mondta:
„Nem voltam feldobódva, mikor beköltöztem az otthonba. Mondhattam volna persze, hogy szamárfület mutatok az életnek, kiröhögöm a sorsot, de ez nem ilyen egyszerű."
Azt is elmesélte: bántotta, hogy színészként leírták, elfelejtették és szépen lassan sehová sem hívták. De nem maradt magára. A családja mellett néhány színésztársára is számíthatott, akik látogatták, lelkileg támogatták. „Nekik is köszönhetem, hogy nem zuhantam depresszióba vagy nem lettem alkoholista" – mondta akkor Tardy Balázs.
Tardy Balázs új utakat keresett. A fidelio.hu „Egy vak színész táncol" címmel 2006-ban egy cikket közölt, amelyben azt írták, 2003 óta Tardy Balázs csupán néhány előadóesetet tartott, és csak azokból a szövegekből, amelyekre még látó, aktív színész korából emlékezett. Ez idő alatt azonban új lehetőségeket keresett.
„Fiatal koreográfusok fölkérésére részt vállalt A csodálatos mandarin című vizsgamunkájukban a Színművészeti Egyetemen. Most a Nemzeti Táncszínházban Zsuráfszky Zoltán táncművész Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról című versére készített koreográfiáját mutatja be a Nemzeti Táncszínházban."
Az előadást az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulójára készítették.
Ezután már egyre kevesebben lehetett látni színpadon.
A Vakok Intézetében élt élete végéig. Megpróbálta megemészteni, hogy egykor látó, sikeres emberként sötétbe borult minden. Sorsát méltósággal viselte. 2018 novemberében, mindössze 69 éves korában halt meg.
