Füredre tart a BalatONkoncert színpadhajója

Ilyen közel volt tavaly a víziszínpad a parthoz - az idén a szervezők ennél is közelebb szeretnék tenni. A kép a ManGoRise tavalyi koncertjén készült
Ilyen közel volt tavaly a víziszínpad a parthoz - az idén a szervezők ennél is közelebb szeretnék tenni. A kép a ManGoRise tavalyi koncertjén készült
Vágólapra másolva!
Balatonfüreden, a Borhetek kavalkádja előtti vízterületet célozta meg most hétvégén a BalatONkoncert különleges színpadhajója, amelyen többek között az Anna and the Barbies, Paulina és a HoldEső zenekar csinál kulturálisfesztivál-hangulatot a Tagore sétány előtt – a nézők számára természetesen most is ingyen.
Vágólapra másolva!
Ilyen közel volt tavaly a víziszínpad a parthoz - az idén a szervezők ennél is közelebb szeretnék tenni. A kép a ManGoRise tavalyi koncertjén készült Forrás: Origo

A balatonfüredi helyszínről már tavaly kiderült, hogy roppant népszerű, hiszen hatalmas tömeg nézte a partól a víziszínpadon tartott műsorokat. Ugyanakkor az elegáns város jelenti a legnagyobb kihívást is a szervezők számára, valóságos logisztikai horror a maga nemében. Füreden ugyanis nincs más lehetőség, mint vízen hozni-vinni a fellépőket és valamennyi felszerelésüket is az egyébként közvetlenül a part mellett álló MVM Energiaszínpadra. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy két elektromos kishajó lényegében egész nap vízitaxiként ingázik a hétvégén a Balatonfüredi Yacht Club és a víziszínpad között a zenekarokat szállítva. A sztárok azonban élvezik a hajókázást, sokan azt kérték tavaly, hogy hadd tehessenek még egy kört a buli után a füredi partok előtt.

Az idén azonban nemcsak a fellépők hajózhatnak, hanem a rendezvény kiemelt támogatója, a Szerencsejáték Zrt. jóvoltából a BalatONkoncert Facebook-csatornáján futó játék keretében egy szerencsés nyertes is elkísérheti őket a hajókirándulásnak is felfogható úton.

A tavalyi pontonszínpad helyett az idén új eszközön zajlanak majd a füredi koncertek: a magyar fejlesztésű színpadhajó lényegében hagyományos elektromos hajó, amelyből Transformers-módra ki lehet hajtogatni az önálló áramellátással rendelkező 6 x 8 méteres MVM Energiaszínpadot. Az önjáró (vagyis vontatást nem igénylő) úszó platform egyik legfontosabb előnye, hogy csekély merülése miatt közelebb állhat a parthoz, mint tavalyi robosztus elődje.

Az MVM Energiaszínpad bulira készülve a fűzfői BalatONkoncerten július elején Forrás: Origo

A BalatONkoncert füredi megállója a Borhetek programsorozatához kapcsolódik, így a Tagore sétányon végighúzódó boros standok között szabadon maradó partszakaszon, közvetlenül a part mellett zajlanak a koncertek augusztus 11-13 között. Péntek este az Anna and the Barbies és a Dirty Slippers, szombaton pedig Paulina és zenekara gondoskodik a forró nyáresti hangulatról, de fellép még a Holdeső, az Intermezzo Jazztrio, a Lunda, Haagen Imre és a Dalköltők Társasága és a Four Bones Quartett is, Kárász Eszter pedig elsősorban a családosokat várja vasárnap délutáni gyerekműsorával.

A szervezők tájékoztatása szerint az utolsó pillanatban váratlan műsorváltozás történt:

Keresztes Ildikó ugyanis hangszálgyulladása miatt kénytelen volt lemondani a pénteki fellépését.

Ugyanakkor alig egyetlen óra alatt sikerült méltó beugrót találni a rockdíva helyére hasonló műfajban:

a külföldön talán a legismertebb hazai zenekarnak számító Dirty Slippers csapata szerencsére épp ráért és alig 36 órával a koncert előtt bevállalta a bulit. Az utolsó pillanatos „becsúszás" nemcsak Lobó-Szalóky Lázás csapatának rugalmasságát jelzi, hanem egyben azt is, hogy mennyire népszerű már a zenészek körében is a különleges víziszínpados bulisorozat.

(Keresztes Ildikó koncertjére sem kell még végleg keresztet vetniük a rajongóknak, hiszen az énekesnő menedzsmentje és a szervezők vizsgálják annak lehetőségét, hogy az utolsó minifesztivál-állomáson, augusztus 18-20 között Balatonkenesén bepótolják a most elmaradó koncertet.)

Caramel füredi koncertje tavaly rengeteg ember vonzott Forrás: Origo

Az idei programsorozat befejező állomása Balatonkenesén lesz az ünnepi hétvégén, augusztus 18-20 között. A parton és a part melletti álló ponton színpadon felváltva zajlanak majd az ingyenes koncertek a Széchenyi parkban. Péntek este igazi retró sztárparádé várható, hiszen egymás után zenél a '80-as évek két meghatározó zenekara, az Exotic és az Első Emelet, késő este pedig a Keep Floyding előadásában csendülnek majd fel a Pink Floyd slágerei. A szombat este rock'n'roll-lázban telik majd, hiszen Andorai Péter és a Graceband, az Ati Edge and the Shadowband, a Nyughatatlan és a Filtol Rock'n'Roll Band is ebben a műfajban nyomja majd az '50-es, '60-as éveket idéző pörgős nótákat. Vasárnap pedig a Majré zenekar illetve a Carbonfools játszik, és egy különleges víz- és fényjáték, illetve a BalatONkoncert rezidense, DJ Matthew búcsúztatja az idei minifesztivál-sorozatot.

A BalatONkoncert minfesztivál-sorozat hátralévő állomásai:

  • 08 11-13 Balatonfüred, Tagore sétány előtti vízterület
  • 08 18-20. Balatonkenese, Széchenyi park