3 Oscar-díjas hollywoodi filmrendező: „Putyin nagyszerű vezetője az országának”

Oliver Stone, Született július 4-én
Oliver Stone a Született július 4-én egy 2012-es vetítésén
Vágólapra másolva!
A karakteres sztár-rendező beszélt az atomenergiáról szóló új dokumentumfilmjéről, Joe Biden iránti mély ellenszenvéről és arról, hogy támogatja az orosz elnököt.
Vágólapra másolva!

A született gyilkosok, a JFK ─ A nyitott dosszié és A szakasz rendezőzsenije interjút adott a Guardiannek új dokumentumfilmje apropójából. A Nuclear Now című dokumentumfilm szenvedélyesen érvel az atomenergia mellett.

A film alapállítása, hogy felejtsük el, hogy a szél- és napenergia elegendő. A nukleáris energia a válasz egy olyan világ számára, amely a klímaválsággal szembeni versenyfutás elvesztésének küszöbén áll.

A rendezőzseninek ez a 30. filmje és a 10. dokumentumfilmje, viszont minden munkájára úgy gondol, mint egy egybefüggő egész részeire. Stone életműve az, hogy filmeket készít a „felfedezetlen hazugságokról, amelyeket az emberek nem ismernek könnyen fel". Amióta Vietnámban szolgált, és egy rövid ideig taxit vezetett, olyan filmeket készít, amelyek az uralkodó világnarratívákat feszegetik, legyen szó akár arról, hogy Lee Harvey Oswald egyedül követte-e el a John F. Kennedy elleni merényletet, vagy akár arról, hogy a nukleáris energia ideológiai támadás alatt áll.

Oliver Stone Forrás: Mike Coppola / Getty Images North America / AFP

Stone az interjúban felhozta 12 órás dokumentumfilm-sorozatát, Az Egyesült Államok el nem mondott története címűt.

─ állítja Stone.

A Nuclear Now különbözik Stone eddigi munkáitól, mert ez az első munkája, ami „egy tárgyról, nem pedig egy személyről" szól. És ebben rejlik a kihívás.

─ mondja Stone viccesen.

A mély meggyőződés, amely a Goldstein és Staffan A. Qvist svéd nukleáris mérnökkel közösen írt könyv elolvasása után alakult ki a rendezőzseniben, arra késztette Stone-t, hogy eljuttassa a tudományos munka üzenetét a tömegekhez.

─ hangsúlyozza Stone, aki elmondása szerint „szentté avatásra érdemesnek" tartja Marie Curie-t, a radioaktivitással kapcsolatos munkásságáról ismert fizikust.

─ állítja a rendezőzseni.

─ mondja Stone.

A film arra is rámutat, hogy a csernobili, a Three Mile Island-i és a fukusimai nukleáris katasztrófáknak sokkal kevesebb áldozata volt, mint a szén és más fosszilis tüzelőanyagok által világszerte okozott halálos légszennyezésnek.

─ mondja Stone az interjúban.

Stone Los Angelesben él, és nem kevesebb, mint három Oscar-díja van, de nem tartja magát a hollywoodi égbolt részének. Úgy tűnik, az idegenség érzése ezzel a projekttel még inkább felerősödött benne.

─ érvel Stone.

─ mondja a rendezőzseni.

Stone 76 évesen négy évvel fiatalabb, mint Joe Biden, aki sokak szerint túl idős ahhoz, hogy induljon a második ciklusért. Stone nem akar véleményt nyilvánítani az elnök koráról és az újraválasztásra való alkalmasságáról, de azt megosztja, hogy mit gondol a háborúpárti Joe Biden személyéről.

─ jelenti ki Stone.

A Guardian újságírói megkérdezték Stone-t, hogy változtak-e az orosz vezetővel kapcsolatos érzései az azóta eltelt, különösen nyugtalanító években.

─ zárja gondolatait a 3 Oscar-díjas filmrendező.

A film előzetesét itt tekinthetik meg: