Hiánypótló turisztikai vonzerővel gazdagodott Tokaj-Hegyalja egyik ékszerdoboza

kastelyprogram magyarorszag odpictures hercegkut fujifilm fuji kft 2022 orbandomonkos tokaj odpicturesartstudio x-t4 magyar
Vágólapra másolva!
Innovatív, hiánypótló turisztikai vonzerővel gazdagodott Tokaj-Hegyalja egyik ékszerdoboza, Hercegkút, a GINOP-7.1.9-17-2018-00025 „Élménypontok létesítése Tokaj-Hegyalján" projekt keretén belül, a Tokaj Borvidék Fejlődéséért Nkft. és Hercegkút Község Önkormányzata beruházásában.
Vágólapra másolva!

A megnyitón beszédet mondott Stumpf István, a Tokaj-Hegyalja Egyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke, Wáberer György, a Tokaj-Zemplén térség fejlesztéséért felelős kormánybiztos és Rák József, Hercegkút polgármestere. A fogadóépület infografika kiállítását Virág Zsolt, a Magyar Kastélyprogram Kft. igazgatója mutatta be.

A kiváló fekvésű település két kiemelt világörökségi pincesorral is büszkélkedhet.

A falu alsó végén található a Gomboshegyi-pincesor, míg a másik, 87 tagból álló Kőporosi világörökségi objektum a település „felvégén" helyezkedik el. A látványos, domboldalba vájt, háromszög alakú oromfallal rendelkező pincék az MTÜ imázsfilmjeiből és plakátjairól is ismertek – derül ki a Magyar Kastélyprogram Kft. közleményéből.

Az új látogatóközpontot és borteraszát ugyanúgy birtokba veszik a helyi borászok kóstolóik számára, mint az ország különböző pontjairól érkező érdeklődők Forrás: ODPictures Art Studio Budapest/All rights reserved!/Odpictures Art Studio Budapest

Az 1750-ben alapított településsel egyidősnek tartott Kőporosi pincesor felett épült fel 2022-ben a tájba illeszkedő, domboldalba simuló látogatóközpont, amely kiváló kilátással rendelkezik a Hercegkút körüli hegyekre, a Zempléni-hegységre. Az épület terveit a Hello Wood csapata a BLOKK Építész Műhellyel együtt készítette. A páratlan elhelyezkedés és atmoszféra nagyszerű adottságokat biztosít az épületnek.

A pincesor felett húzódó terület környezetét rendezték, így a kültéri pihenés és a rendezvények számára is minden feltétel megteremtésre került a projekt során.

Az új látogatóközpontot és borteraszát ennek megfelelően ugyanúgy birtokba veszik a helyi borászok kóstolóik számára, mint az ország különböző pontjairól érkező érdeklődők, akik a helyszín különlegességét figyelembe véve szerveznek ide rendezvényeket.

Az épületbelső szinte minden szabad felületét információátadási célra használták fel Forrás: ODPictures Art Studio Budapest/All rights reserved!/Odpictures Art Studio Budapest

A látogatóközpont amellett, hogy új, minden igényt kielégítő, fedett rendezvénytérként, kulturális közösségi térként és kóstolótérként a település hiánypótló fejlesztése,

egy innovatív infografika kiállítással gazdagítja a település látnivalóit, amelyet a Magyar Kastélyprogram Kft. készített.

Az épületbelső szinte minden szabad felületét információátadási célra használták fel, így nem csak a látogatóközpont falait és a kóstolótér asztalainak felületeit, de a vizesblokkok ajtóit és falait is a világörökségi helyszín szelleméhez illeszkedő visszafogott, de látványos kiállítási infografikákkal és látványelemekkel vonták be.

Hercegkút a történelmi környezet új, tájba illeszkedő látogatóközpontjával, valamint annak modern szolgáltatásaival egy innovatív turisztikai attrakcióval gazdagodott Forrás: ODPictures Art Studio Budapest/All rights reserved!/Odpictures Art Studio Budapest

Az infografikák lényegre törő megfogalmazással és

játékos grafikákkal élményszerűen mutatják be a helyi borkészítéshez kapcsolódó izgalmas információkat,

így a Botrytis Cinerea gombát és az aszúsodás folyamatát, a tokaji aszút és az esszenciát, de bemutatásra kerülnek a borkészítés hagyományos folyamatának lépései és a hegyaljai szőlőfajták is, kiemelve közülük a furmintot, mint Hegyalja legfontosabb szőlőfajtáját.

Az asztalok felületén elhelyezett térképes grafikák kontextusba helyezik a Tokaj Borvidéket, bemutatva a többi európai világörökségi borvidéket is.

A látogatók megismerhetik a település és híres pincesora keletkezésének történetét is Forrás: ODPictures Art Studio Budapest/All rights reserved!/Odpictures Art Studio Budapest

Mindemellett az ideérkezők megismerhetik a település és híres pincesora keletkezésének történetét, a falu alapítóit, a Trautson hercegeket, illetve a ránk maradt különleges történeti emléket, a település 18. század közepéről származó telepítvényi levelét is.

Hercegkút a történelmi környezet új, tájba illeszkedő látogatóközpontjával, valamint annak modern szolgáltatásaival egy innovatív turisztikai attrakcióval gazdagodott,

amely vonzó alternatíva a településen és Hegyalján egyaránt,

illetve amely a világörökségi pincesor méltó bemutatását és a helyi borászokat is támogatja.