A budapesti patinás Kossuth Klub egyik emeleti szobájában arról beszélgettünk, hogy a csillagászokat követve, akik már évek óta minden tavasszal megrendezik a Csillagászati Hetet, s egyre nagyobb sikereket aratnak vele, kísérletképpen nem próbálkozhatnánk-e meg egy olyan hét programjának megszervezésével, amelynek fő tárgya, s egyúttal egyetlen tárgya az anyanyelv.
– idézte fel az első magyar nyelv hetének szervezője, Grétsy László professzor, az Anyanyelvápolók Szövetsége tiszteletbeli elnöke azt, miként indult 1976-ban a hagyományteremtő programsorozat.
A magyar nyelv hete idén április 19-e és 26-a között zajlik dr. Áder János köztársasági elnök fővédnökségével, az ezévi jelmondat: anyanyelvünk határtalan.
A nyitóünnepséget az országhatárokat átlépve a felvidéki Somorján tartják a Csemadok közreműködésével április 19-én. A megnyitón köszöntőt mond Juhász Judit, az Anyanyelvápolók Szövetsége elnöke, valamint Bárdos Gyula, a Csemadok elnöke. A nyitóelőadást Pomozi Péter, a Magyarságkutató Intézet Magyar Nyelvtörténeti Kutatóközpont igazgatója tartja. Az eseményt élőben közvetítik az Anyanyelvápolók Szövetsége Facebook-oldalán.
Ezúttal is neves színészek és előadóművészek álltak a magyar nyelv ügye mellé állnak: a hét folyamán a nagyjaink anyanyelvről vallott legszebb sorait osztják meg az Anyanyelvápolók Szövetsége Facebook-oldalán többek között Kubik Anna, Hűvösvölgyi Ildikó, Blaskó Péter, Császár Angela, Schnell Ádám, Kisfaludy Zsófia, Szilasi Alex és Erdős Róbert tolmácsolásában, Molnár Adrienne szerkesztésében.
A magyar nyelv hetén számos helyszínen lesznek rendezvények. Csatlakozik a kezdeményezéshez az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Anyanyelvi Napok felsőoktatási nyelvi és szavalóversenyekkel, ismeretterjesztő rendezvényekkel, a győri Kazinczy-verseny, a Józsa Judit Galéria-beli Nyelvőrző Szalon, valamint a Tempora muntatur című online beszélgetősorozat - utóbbi vendége Petrás Mária lesz. Nyelvművelő programokat tartanak Vácott, Gyömrőn, Bólyban, Szegeden, Sárospatakon, Sátoraljaújhelyben, Széphalomban, Miskolcon, Kecskeméten, Balassagyarmaton.
2022-ben a legnagyobb figyelmet a Felvidék kapja:
a somorjai megnyitó után Ipolyságban, Léván, Buzitán, Kassán és Királyhelmecen Nyiri Péter, Pomozi Péter és Pusztay János tartanak előadásokat.
A magyar nyelv hete zárórendezvénye a budapesti Magyar Zene Házában zajlik április 25-én. Az esten köszöntőt mond Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Batta András, a Ház igazgatója. Fellép Császár Angela színművész, valamint Kovács Csilla operaénekes. A műsorvezető Bényi Ildikó. Az eseményt szintén az Anyanyelvápolók Szövetségének Facebook-oldalán élőben közvetítik.