Bagi Iván Aranyosi Péterrel mutatja be, hogy mi történt 1848. március 15-én - videó

Sétatörténelem
Vágólapra másolva!
A műsorvezető, Bagi Iván a volt történelemtanár, stand-up-os humoristával, Aranyosi Péterrel járta be az 1848-as forradalom helyszíneit. A két nevettető a fiatalok számára is élvezhető, dinamikus stílusban beszél a forradalom eseményeiről. Olyan érdekességeket is megtudhatunk az 1848. március 15-i eseményekről a kisfilmből, amiket nem tanítottak az iskolákban.
Vágólapra másolva!

A Sétaforradalomból azt is megtudhatjuk, hogy nem minden úgy történt, ahogy azt a történelemkönyvekből korábban megismerhettük. Több olyan dologra is fény derül, amit nem biztos, hogy tudott volt eddig. Bagi Iván Aranyosi Péter segítségével humorosan és közérthetően kalauzolja el a nézőt egyik legfontosabb nemzeti ünnepünk történelmi útvonalán és eseményein.

"Például tudtad, hogy Petőfi Sándor nem szavalta el a Nemzeti dalt a Nemzeti Múzeum előtt, és hogy Táncsics Mihály nem volt jelen a Nemzeti Színházban, amikor a nép látni akarta őt?" - veti fel a kérdést a kisfilm. De Aranyosi még azt is elárulja, hogy milyen volt a kor "happy meal"-menüje.

A Sétaforradalom az első része a Sétatörténelem-videósorozatnak. Ötletét Bagi Iván és producertársa, Duhonyi József találták ki. A kisfilmek fő célja, hogy bemutassák a magyar történelem fontos, érdekes és kevésbé ismert eseményeit, részben a nagy, sorsfordító történések között. Mindezt fiatalosan és szórakoztatóan, hogy minden korosztály számára érthető legyen. Az alkotók a filmben elhangzó zenén túl nagy hangsúlyt fektettek a képi megjelenítésre is, ezért a nézők a kisfilmben olyan egyedi drónkamerás felvételekkel találkozhatnak, amit eddig egyetlen történelmi kisfilmben sem láthattak még.

„Azért találtuk ki ezt a formátumot, mert a rohanó világban arra jöttünk rá, hogy a fiatalok mostanában nem olvasnak könyveket, mert inkább az interneten lógnak. Ezért találtuk ki, hogy rövid történelmi kisfilmeket készítsünk, kicsit másképpen. Ez azt jelenti, hogy fiatalosan, lazán és közérthetően szólunk a nézőkhöz" – árulta el Bagi Iván.

A Sétaforradalom producere, Duhonyi József hozzátette: „Ha a tanulás mellett kiegészítő anyagként a Sétaforradalom című rövidfilmünket is megnézik a diákok, akkor biztosak lehetnek benne, hogy jobban át fogják látni a március 15-i eseményeket."