Elindult a kortárs zenei élet új digitális találkozóhelye

Hajogyar.hu
Vágólapra másolva!
Már több mint százötven videó érhető el mintegy hatszáz hazai alkotó részvételével a Hajógyár.hu-n, az új portálon a tömeg- és az underground kultúra egyaránt képviseli magát.
Vágólapra másolva!

Az ötéves Magyar Könnyűzenei Stratégia elfogadásával körvonalazódott egy olyan könnyűzenei központ létrehozásának igénye, amely popkulturális művészeti centrumként képes összefogni a különböző művészeti ágakat. A központ tervezett koncert- és próbatermeivel, stúdióival, játszótereivel és kiállítótereivel segíti a hazai alkotók bemutatkozását, szakmai fejlődési lehetőségeit, valamint a lehető legszélesebb körben kívánja összekötni az alkotókat közönségükkel.

A Hajógyári-szigeten megkezdődtek a Hajógyár kulturális befogadótér előkészítési és tervezési munkálatai, amíg pedig a nagyközönség számára bemutatkozhat a Hajógyár kulturális befogadótér, virtuális előfutáraként elindult a kortárs zenei élet meghatározó digitális találkozóhelye, a Hajógyár.hu.

Az internetes portál azokra a témákra épít, amelyeket a hazai popkultúra kedvelői a magukénak érezhetnek.

A tematikus műsorkínálat naprakészen mutatja be a kortárs hazai könnyűzene és a társművészetek értékteremtő alkotóit, időtálló kulturális értékekeit – legyen szó irodalomról, jazzről, a Kárpát-medence különleges helyszínein forgatott minikoncertekről, a gyerekkor vágyott ízeiről, vagy a célkereséstől a valóra vált álmokig vezető portrékig.

Hajógyár.hu Forrás: Hajogyar.hu

A Hajógyár.hu ugyanakkor vállaltan azt is szeretné megmutatni, miért jó itthon élni és alkotni.

A tartalomgyártás folyamatát összetett tartalomkutatás előzte meg; így bár az oldal szerkesztői figyelnek a nemzetközi trendekre, a kialakult igények mentén a Hajógyár.hu mégis sokszor új perspektívából közelít az alkotáshoz és az alkotókhoz. Úgy mutatja be kultúránk napról napra gyarapodó sokféleségét, hogy nem tesz különbséget réteg- és tömegkulturális jelenségek között: ahogy magától értetődően fér meg egymás mellett a pop- és magaskultúra. A szerkesztők nagy figyelmet fordítottak az oldal izgalmas vizuális megjelenésére is, ugyanaz a tartalom egyaránt olvasható, hallgatható és nézhető.

A magyar popkultúra új, meghatározó digitális találkozóhelye Bálint-napon több mint százötven videóval és több mint hatszáz hazai alkotó részvételével indul útjára. A Hajógyár.hu a Magyar Kultúráért Alapítvány égisze alatt a Petőfi Kulturális Ügynökség Könnyűzenei Igazgatósága és a Petőfi Media Group Nonprofit Kft. együttműködésében jön létre.

Miként Dénes Adél főszerkesztő elmondta: