Óriási siker a Veszedelmes viszonyok az Operettszínházban

A gonosz Merteul márkiné (Peller Anna) és Valmont vikomt(Kocsis Dénes)

Szinte üres, bensőséges térben játszódik a Veszedelmes viszonyok: később aztán az Operettszínház Kálmán Imre Teátrumában a kavargó szerelmes levelek százai a második felvonásra valósággal ellepik a kis színpadot. A korabeli francia arisztokrácia képmutató valóságát a kosztümök suhogása, a mindenfelé hulló levelek és a két felvonáson keresztül töretlenül intenzív színészi játék maradéktalanul visszaadja. A 18. századi klasszikus levélregényből született zenés drámát Kiss Csaba rendezte, a szövegíró Müller Péter Sziámi, a zeneszerző Kovács Adrián. Az Operettszínház ősbemutatója hatalmas siker. A megújult Budapesti Operettszínház (Kiss-B. Atilla főigazgató, Apáti Bence balettigazgató, Pfeiffer Gyula főzeneigazgató) nagyszerű színház és nagyszerű zenés színház. Ez az előadásuk is ezt bizonyítja.

Amikor egy ismert regényt írnak át zenés drámává, mindig adódik a kérdés: Az alapműhöz képest, mit ad majd hozzá a zene, vagy mit vesz el belőle, nem lesz-e erőltetett és befogadhatatlan a hozzá írt zene?

A gonosz Merteuil márkiné (Peller Anna) és Valmont vikomt (Kocsis Dénes) Forrás: Origo

Kiss Csaba rendező, Kovács Adrián zeneszerző és Müller Péter Sziámi találkozása szerencsés alkotói hármas, az eredmény pedig kiérlelt munkát mutat.

A rendezői koncepció szerint az operett kamaraszínháza, a Kálmán Imre Teátrum klasszikus, bensőséges világa megfelelő díszlet a 18. századi francia arisztokrácia belső szerelmi viszonyainak megjelenítésére, hiszen a nagyszínpad elnyelné azokat az energiákat és szenvedélyeket, amiket ebben a teremben szó szerint a bőrünkön érzünk. A díszlet mindössze egy szófa a színpad előterében középen és egy korabeli velocipéd, amely a mindenkit leigázó lovag, Valmont hódító kellékeke egyben a szabadság szimbóluma és a rég elveszített gyermeki tisztaság felé való révedezés megjelenítője.

„Eltűnt gyermeki érzés, Gyermeki érzés. Könnyelműség mámor, Bűnös tékozlás"

- szól a velocipédhez írt visszatérő strófa.

A velocipéd üdvözlése Forrás: Operettszínház

A látványos színes kosztümök játéka és a szereplők egyre intenzívebb levelezéséből adódó mindenfelé röpködő szerelmes levelek pont elég eszköztárat jelentenek ahhoz, hogy a színészek közötti energiák vigyék el a darabot.Ötletesen variál a levelekkel a rendező: emlékezetes jelenet, ahogy Volanges-né a sétapálcájával gyűjti össze a papírokat, a lánya titkos levelezését leleplezve, de amikor a színészek közötti játék a színpad előtt a nézőtérre koncentrálódik, és közben a színpad közepén egy rózsaszín vacak papír lassan leereszkedik a színpad közepére,

a rendező egyértelművé teszi, hogy a dráma igazi színtere már nem a szereplők képmutató párbeszéde, hanem az egymásnak így vagy úgy továbbadott, becsempészett, vagy ellopott levél.

Azzal, hogy a nézőtér első soraiban szó szerint az ölünkbe és a lábunk elé hullanak a levelek egyre inkább részeivé válunk a történetnek. A gonosz Merteuil márkiné is eleinte csak a színpad feletti páholyban, majd eggyel beljebb a nézők közötti sorokban tűnik fel.

A rendező koncepciója szerint a színpad mögé fekete-fehérben kivetített arc közelik azokban a jelenetekben válnak szükségessé, amikor a színészek a nézőtéren játszanak. A dráma mélysége is erősödik a tragédiát sejtető, monokróm, árnyékos képeken.

Pierre Choderlos de Laclos korának francia arisztokráciáját leplezte le sokat vitatott, nagy hatású regényében. A történet központjában két libertiánus ember áll, akik nem képesek bevallani egymás felé érzett szerelmüket, így inkább azon dolgoznak, hogy mások életét megkeserítsék. Valmont vikomt (Kocsis Dénes) a nők érzelem nélküli leigázásának klasszikus lovagja, míg cinkostársa Merteuil márkiné (Peller Anna) az igazi métely, aki élvezetet talál abban, hogy mások boldogságát megakadályozza.

Kelemen Hanna a romlatlan Cecile és Merteuil márkiné szerepében Peller Anna Forrás: Operettszínház

A szereplőválasztás kitűnő, és míg az első felvonásban épp a főszereplő Valmont kevésbé bontakozik ki, a második részben felerősödik a színészi jelenléte, és akárcsak valamennyi énekes színésznek, neki is több olyan szóló betét jut, amelyben ki kell énekelnie a magas „c"-t és a legszélsőségesebb indulatok között kell mozognia. Az ő szerepe éppen azért a legösszetettebb, mert egyszerre kell közömbösnek lennie és szerelmet hazudnia, míg aztán el kell hitetnie a nézővel, hogy saját érzelmei csapdájába (kardjába) zuhan.

Valmont vikomt alakja a darab legösszetettebb figurája Forrás: Operettszínház

Janza Kata Volanges-né szerepében a darab szinte egészében a színpadon van, töretlen energiával és humorral, elképesztő hangerővel alakítja az ártatlan lány Céciles de Volanges (Kelemen Hanna) aggódó édesanyját. Mintha szó szerint egy korabeli festményről lépett volna le Kelemen Hanna, de nemcsak természetes és finom szépsége, hanem minden mozdulata a törékeny naiv lány érzékenységét hordozza.

Kelemen Hanna tökéletesen illeszkedik a kor francia arisztokrata világához Forrás: Operettszínház

A szűz lány megrontásának jelenetét kellő diszkrécióval mutatja be a darab, később Valmont kegyetlen megalázó, szinte állati hódítóként lép fel a fiatal lánnyal szemben, itt Müller Péter Sziámi szövege is közönségesre vált, mai szlengekkel vegyül. Hátulról közelít a nőhöz a kosztüm rétegeit hidegen bontja le, a második felvonásnak ez a legkegyetlenebb egyben legkifejezőbb jelenete, mert kíméletlenül szembesít a tényekkel: a képmutató arisztokrata világot lehozza a földre, a látszólagos finomság mögött húzódó hazugságspirál egyértelművé válik.

Tourvelné (Széles Flóra) vívódásai az igaz emberi érzések fájdalmát és reményét képviselik; Danceny lovag szerepében Cseh Dávid Péter botladozó hősszerelmesből szinte észrevétlenül vált át hódító, élvhajhász férfiba.

Tourvelné (Széles Flóra) leigázása Forrás: Operettszínház

Az alapmű pontosan mutat rá az emberi játszmákra, hogy bár mindenki áldozatává válik Merteuil márkiné cselszövéseinek, bűnbakot kell találni, Valmont szerepében, hogy saját árulásaikon felülkerekedjenek.

Cseh Dávid Péter eleinte naiv hősszerelmest Forrás: Operettszinhaz

Az utolsó jelenetben Valmont ugyan „bűnhődik" és a gonosz márkiné karjaiban hal meg - de bűnhődése talán kevésbé felkavaró, mint magában az alapregényben, vagy éppen Stephen Frears vagy főleg Milos Forman filmjében.

A "megdicsőült" áldozatok a halott vikomt körül Operettszínház

A darab a nézőtérről indul, és több jelenetben feltűnnek a színészek a páholyokban ezzel a megoldással beavatottjaivá válunk az eseményeknek. A nagyszerű előadás záróképe is látványos: a színpad előterébe helyezett szófában – a tett helyszínén - hal meg a nők életét megkeserítő Valmont vikomt, mögötte a „megdicsőült" karként rá mutogató, ünneplő áldozatai, az általuk vizionált megüdvözült jövőképpel:

„Most a szabados, A porig züllött erkölcs már, Megsemmisül, alámerül, És poklot jár! Nincsenek immár rágalmak, Senki sem hallgat már, Többé, hisz elmúlt ő, Vége, kimúlt az ördögi kút, Végezetül mégsem minket nyelt el, Ám ő a mélybe hull!"