Vidám punkok, elfojtott indulatok – friss dalok a hétvégére

Ed Sheeran
Vágólapra másolva!
Ed Sheeran nem sokkal a szigetes koncert után jelentette be, hogy visszavonul, a rajongóknak azonban nem kellett sokáig hiányolniuk az énekest: október 29-én jelenik meg az új albuma, amelyhez a mai napon látványos videóklip is érkezett. De a keményebb zene rajongóinak sincs oka a panaszra: friss dallal jött elő mások mellett a Bullet For My Valentine, a Papa Roach és a Billy Talent is.
Vágólapra másolva!

Bár a karantén alatt sem szűkölködtünk új albumokban, a közelgő turnék és a jövő évi fesztiválszezon ígéretének hatására beköszöntött a tavasz a könnyűzenei életben.

Billy Talent – End Of Me (feat. Rivers Cuomo)

A Billy Talent soha nem a vidám dalairól volt híres, ezért is meglepő az új számuk: bár a szomorkás szövegvilág a régi, a játékos ritmika már-már nyári slágerré varázsolja a tételt, mindehhez a Weezer énekesének vendégszereplése is hozzájárul. A kanadai punk-rock banda egyébként januárban adja ki új lemezét, amihez természetesen turné is társul majd – ennek során június 8-án a Budapest Parkot is útba ejtik.

Bullet For My Valentine – Shatter

Talán nincs olyan metal-együttes, amely ne sütötte volna el még azt a közhelyes promóciós szöveget, hogy a következő lemezük lesz az addigi legkeményebb. A Bullet For My Valentine azonban úgy tűnik, komolyan is gondolja: a walesi együttes utóbbi albumain kiszámítható, rádióbarát slágerek váltották egymást, az októberben megjelenő friss korong azonban az eddig kiadott számok alapján a banda kezdeti karcosságát idézi majd. Akárcsak a most megjelent friss klip, amely csak úgy fortyog az elfojtott dühtől.

Zebrahead - A Long Way Down

A szinte megállás nélkül turnézó amerikai Zebreheadnek nemcsak azért tett be a járvány, mert otthonmaradásra kényszerültek, hanem azért is, mert énekes-gitárosuk, Matty Lewis kiszállt a bandából. Hamar megtalálták azonban az utódját Adrian Estrella, az Assuming We Survive frontemberének személyében, a legfrissebb klipjükben pedig a punk-rock együttes vidáman illusztrálja, milyen felszabadító ismét koncertezni.

Papa Roach - Kill The Noise

A hét legnagyobb csalódását egyértelműen a Papa Roach okozta. A numetal kulcsegyüttesét már régóta nem a folytonos megújulás jellemzi, az új tétel azonban olyannyira fantáziátlan, mintha egy mesterséges intelligencia kreálta volna a banda hangzásvilágát alapul véve. Az örökmozgó Jacoby Shaddix énekes lendületessége azonban még mindig imponáló.

We Came As Romans - Black Hole (Feat. Caleb Shomo)

Mióta a banda egyik énekese, Kyle Pavone drogtúladagolásban meghalt, a We Came As Romans érthető okokból nem igazán találta a helyét, az elmúlt három évben mindössze egyetlen, felejthető dalt adtak ki. A héten azonban erőteljes életjelet mutattak: a Beartooth énekesének vendégszereplésével felvett Black Hole tipikusan az a metalcore szám, amire a közönség lelkesen aprítani kezdi egymást a koncerteken.

Ed Sheeran – Shivers

Ed Sheeran nem sokkal a kisebb tömeghisztériába torkollt szigetes koncertje után jelentette be, hogy visszavonul egy időre, a karanténidőszak azonban valószínűleg új dalok írására inspirálta. Az augusztusban kiadott Bad Habits után a ma megjelent Shivers az októberben érkező új albumának immáron második előfutára. És ha nem is egy világmegváltó szerzemény, tagadhatatlanul egy korrekt popdal, a régimódi film noirokat és sci-fiket időző klipje pedig még figyelemre méltóbb. Nem véletlenül, Michael Davis rendező igazi veterán a szakmában, dolgozott már együtt mások mellett a Coldplay-jel, Pinkkel és Billie Eilish-sal is, de ő jegyzi Az országút fantomja című horrorklasszikus 2007-es remake-jét is – utóbbiról pedig, ha túl sok jót nem is mondhatunk, a látványvilága kétségtelenül impozáns volt.