Több mint húsz éve ellopott, értékes üvegszobrok kerültek vissza egy düsseldorfi múzeumba

üvegszobor
Vágólapra másolva!
Több mint két évtizede ellopott üvegszobrok kerültek vissza egy düsseldorfi múzeumba, az értékes műkincseket a felújítás alatt álló galéria újranyitása után, 2022 végén láthatják újra a közönségnek.
Vágólapra másolva!

Bő 21 éve szinte észrevétlenül sikerült ellopni 14 üvegművészeti alkotást a Düsseldorfi Művészeti Múzeumból (Kunstmuseum). A tolvajok minden feltűnés nélkül nyitották fel a vitrineket, amelyekből kiemelték a tárgyakat, majd - vélhetően a ruhatáron keresztül - szintén feltűnés nélkül távoztak a zsákmánnyal.

A lopást 2010 februárjában fedezték fel véletlenül, amikor a múzeum akkori igazgatója megkérte egyik munkatársát, hogy vegyen ki valamit a tárolóból - idézte fel Dedo von Kerssenbrock-Krosigk, az üvegmúzeum jelenlegi igazgatója a műkincsek egy részének megkerülését bejelentve.

Az ellopott üvegszobrok közül hat darab július végén került vissza Olaszországból a jelenleg Kunstpalastnak hívott düsseldorfi múzeumba, azon belül is a Hentrich Üvegmúzeumba.

A hat lopott kelyhet és poharat tavaly foglalta le az olasz rendőrség, miután egy Olaszországban élő német pár váltságdíjat követelt a tárgyakért az üvegmúzeum igazgatójától.

Az igazgató kapcsolatba lépett az olasz rendőrséggel, amellyel közösen csapdát állítottak a zsarolóknak a Torinóból délre fekvő Albában.

Az igazgató szerint a legértékesebb darabok kerültek vissza a düsseldorfi üvegmúzeumba, amelynek a ma Kunstpalastnak nevezett galéria ad otthont.

Továbbra is rejtély, hogy ki lopta el az üvegszobrokat, és hogy azok egy része miként került a német párhoz Olaszországban. Két üvegpoharat már 2004-ben visszajuttatott egy bécsi műkereskedő, hat tárgy még mindig hiányzik.