Csűrös Karola, az ország Etusa: Nem adtam fel az életet, de ez mégsem jó már így

Vágólapra másolva!
A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett, Déryné-díjas, Érdemes-művész színésznő. Hivatása mellett házasságával is példaadó évtizedeket tud maga mögött: több mint ötven évig voltak hű társai egymásnak a 2019-ben meghalt Horváth Ádám televíziós rendezővel. A Szomszédok című teleregényt kitaláló, majd megvalósító televíziós alkotó osztotta feleségére a sorozatbeli keramikus művész, Etus szerepét, akinek karakterét szívébe zárta az ország. Csűrös Karola persze már korábban is népszerű művész volt, a Madách Színház mellett más színterek vendégeként, illetve a korábbi televíziós, filmes, rádiós, szinkronfeladatok kapcsán is sokféle nagy szerepben láthatott a közönség. A színésznő Origónak adott interjújában egyebek közt elmondja, miért döntött a színészet mellett, miért nem tanult semmit a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, hogyan került mégis helyzetbe a színésznagyságokkal megtűzdelt Madách Színház társulatában, miként élte meg, hogy harmincévesen lett elvált szülők gyermeke, miért nem lett saját gyermeke, tanácsolná-e egy színészetről ábrándozó bakfisnak a hivatását.
Vágólapra másolva!

Kezdjük a lényeggel: mely hatások terelték a hivatása felé?

Dalszínháziak. Beleszerettem az operákba.

Miként?

Nem a családom volt operajáró, egy barátnőm vitt el kamasz koromban a Walkürre. Attól kezdve hetente háromszor ott ültem az operában. Olyan jegyre futotta csak, amelyre az volt ráírva: erről a helyről a színpad nem látható, de még az sem volt baj. Hamarosan összebarátkoztunk egy csapat operarajongóval, velük együtt vártuk meg kedvenc énekeseinket a művészbejárónál. Egyik rajongó barátunknak voltak már balkelit operalemezei, hozzá is feljártunk operákat hallgatni.

Édesapja, Csűrös Zoltán vegyész, Kossuth-díjas akadémikus a ráció embere volt. Anyai nagybátyja, Bruckner Győző ugyancsak. Édesanyjában volt művészi véna?

Édesanyám festőművésznek készült, de a gyermekei mellett arra már nem maradt ideje.

Szülei mit szóltak hozzá, hogy ön az előadó-művészet felé indult?

Paffok lettek. Korábban sok minden megfordult a fejemben, még az is, hogy újságíró leszek. Ám aztán kieszközöltem, hogy megnézhessek egy próbát az Operaházban. Ott minden eldőlt. Díszletfalak között, egy százas villanykörte fényénél lötyögtek a táncosok pongyolában, szállt közben a por. Rájöttem: ez az igazi, nem az előadás! Éreztem, hogy ez kell nekem. A szüleim csak pislogtak.

Az 1957-es képen Csűrös Karola és Madaras József - ekkor még főiskolai hallgatókként - Jancsó Miklóssal és Somló Tamás operatőrrel a "A város peremén" című film forgatásán. Forrás: MTI/Lónyai Mária

Operaénekes akart lenni vagy színész?

Nem volt énekhangom. Nyilvánvaló volt, hogy csak színészként vehetek majd részt színházi próbákon. Felkészültem a Színház- és Filmművészeti Főiskola felvételijére. Harmincketten jutottunk be a háromezer-kétszáz jelentkezőből. Az édesapját, Sztankay Istvánt akkor eltanácsolták, mert az ő édesapja pap volt. Nagyon sajnáltam, mert mindjárt kiszúrtam, hogy milyen tehetséges fiú.

Olthy Magda osztályába került. Erős hatású mester?

A színésznőként zseniális Olthy Magdának semmi köze nem volt a pedagógiához. A párhuzamos zenés osztályt a fiatal és zseniális Szinetár Miklós vezette. Ők mindent megkaptak, remek vizsgáik voltak. Mi elég gyengén szerepeltünk.

Pedig a lexikon szerint sem volt rossz osztály: Balogh Emese, Dégi István, Holl István, Király Levente, Magda Gabriella, Paláncz Ferenc, Pásztor Erzsi, Peczkay Endre, Polgár Géza, Somogyi Miklós, Szekeres Ilona, Vetró Margit. Édesapám nagy barátja, Madaras József is önökkel járt egy ideig.

Józsi harmadévben elment, mert a vizsgára készülve - finoman szólva - utcanőnek nevezte az osztályfőnöknőnket. Olthy akkor kézen fogta a kis kofferével, és elvitte egy egészségügyi intézménybe, ahol lenyugtatták. Mi tudtuk, hogy Józsi zseniális tehetség, de nehezen alkalmazkodott az általa nem kedvelt személyekhez, helyzetekhez.

Összességében mit adott önnek a főiskola?

Sinkó László volt az egyetlen általam ismert ember, aki legalább annyira nem szerette a főiskolát, amennyire én nem szerettem. Mindenki más azt mondja: ilyen csuda, olyan csuda volt a főiskola. Nekem az az intézmény semmi jót nem adott. Olthy Magda negyedévben még a nevünket sem tudta, s bár remek színésznő volt, fogalma nem volt róla, hogy miként kéne bármit is átadni a szakmából.

Csűrös Karola és Peczkay Endre negyedévesen James Gow és Arnaud D'Usseau Mélyek a gyökerek című darabjának vizsgaelőadásán a Katona József Színházban. Az előadást Várkonyi Zoltán rendezte Forrás: MTI/Keleti Éva

Básti Lajos is dolgozott önökkel.

Színészóriás volt, aki azonban tanárként azt szerette, ha mindent úgy csinálunk, ahogy ő csinálná. Egy vizsgán, amelyen a Toldy részleteit kellett előadni, kitaláltuk, hogy mind a tizenhárman az ő modorában, hangsúlyaival, modulációjával lépünk színpadra. Láttam közben a tanári kar döbbenetét. Köztük Gellért Endre, Sulyok Mária megkövült tekintettel, leesett állal. Básti nem vette a lapot, illetve másként. Ő a mennybe ment, attól kezdve imádott minket, azt csináltunk, amit akartunk.

Önt azonban megtalálta a szerelem is, Verdes Tamás személyében, aki egy évfolyammal járt önök felett.

Ájulat szerelem volt, egyben borzasztó is állandóan égni, szenvedni. Öt évet vett el az életemből.

Felhőtlen öröm nem akadt akkoriban?
Harmadévesen bekerültünk gyakorlatra a Nemzeti Színházba. Pár mondatos feladatokban statisztáltunk. Nekem hatmondatos szerepem is volt három darabban is, úgyhogy én sztár voltam. Akkor értetettem meg, hogy miért is akarok színész lenni. Már a Blaha Lujza téri épület is csodálatos volt, még a folyosók korlátjai is olyan művészien voltak megmunkálva, hogy gyönyörűség volt rájuk pillantani. Valamint ott volt a színház különleges, színésznagyságokkal teli társulata. Még a kisebb szerepeket is olyan kiváló karakterszínészek játszották, mint a mára méltatlanul elfeledett Kemény Laci bácsi. Fantasztikus próbáknak, előadásoknak lehettem részese. A színház iránti vonzódásomból akkoriban lett tudatos, egyben szenvedélyes kötődés.

Diplomázva Győrbe került.

Akkoriban kötelező volt a vidéki pályakezdés. Számunkra azonban adódott egy különleges lehetőség. Várkonyi Zoltán felajánlotta, hogy menjük le mindannyian a Székesfehérváron megnyíló új színházba. Azonban a sok széthúzó növendék egy emberként mondta: „Azt nem!" Úgy akartuk, hogy színházakhoz elszerződve legalább negyven kilométeres távolságra legyünk egymástól. Győrben Joó László volt az igazgató, aki látta a vizsgáinkat, engem végül ő „vett meg".

Csűrös Karola a Magyar Rádió 6-os stúdiójában 1960-ban. Forrás: Fortepan/Szalay Zoltán

Az említett széthúzás, gondolom, idővel csillapodott. Tudható, hogy például Pásztor Erzsi ma már jó barátja.

Jót tett a távolság. Erzsivel nyolc-tíz éve találkoztam újra. Ő Pécsett volt, itt volt, ott volt. Egyébként nem volt mindenki mindenkivel rosszban. Peczkay Bandit is nagyon szerettem, aki velem együtt jött le Győrbe. Ott mindent játszottam, amit csak lehetett. Egyik nap a Sárát az isteni zongoraművésznőt a Sybill című nagyoperett szubrett szerepében. Másnap a Bernarda Alba házának Adelaját. Az első szerepem Scribe Egy pohár víz című darabjának Abigélja volt, Máriáss József partnereként

Három évaddal később, 1962-ben a Madách Színház szerződtette. Ki figyelt fel önre?

Both Béla, az akkori direktor. Ádám Ottó, Vámos László és Pártos Géza voltak a színház rendezői. A társulat sem volt akármilyen, mások mellett olyan színészek fémjelezték, mint Kiss Manyi, Dayka Margit, Gábor Miklós, Darvas Iván, Urai Tivadar, Mezey Mária, Lázár Mária, Simor Erzsi, és fiatalok, köztük Márkus László, Mensáros László.

Könnyen helyzetbe került?

Első feladatom egy beugrás volt, ötvenkét oldal szöveg, a partnerem Gábor Miklós. Nem kis izgalom, majd nagy siker. Ezután kezdtem próbálni egy Gyárfás Miklós-darabban a kislány szerepét. Egyszer csak azt látom, hogy Pécsi Sándor – aki nem szerepelt a műben - ott ül lent a nézőtéren. Avar István volt a partnerem, kérdezem tőle: "Mit csinál itt a Pécsi Sanyi?" Avar azt felelte: „Hát, eljött megnézni téged." Kíváncsi volt, milyen az új kolléga. A társulat tagjai érdeklődtek a másik iránt, az újakat nyitott szívvel fogadták. Akkoriban a Nemzetiben is játszottam egy darabban, de ott már más volt a klíma. Gyötörték a színészeket. Ha nem sírtál a próba végén, akkor nem is voltál jó. Valamiért

ez jött ott divatba: hogyan csináljuk ki egymást.

A Madách egészen más közeg volt.

Ott eljátszott szerepei közül vannak olyanok, amelyek közelebb állnak a szívéhez?

Sok volt, nehéz egyet-egyet kiragadni. Ráadásul a Madách Színház nagyon fókuszban volt, minden előadás telt házzal futott. Ha ott eljátszottam egy kisebb szerepet, annak is nagyobb híre ment, mintha a Nemzeti Színházban játszottam volna egy főszerepet. A kultúrpolitika részéről persze gyakran megkaptuk a kritikát: polgári színház vagyunk. Ha muszáj, akkor azért említhetem Az elveszett paradicsomot Szirtes Tamás rendezésében, amelyben az édesapja játszotta Zoltánt, Mensáros László Sebők Imrét, Piros Ildikó Mirát, én pedig Évát – de több kiváló kolléga is benne volt az 1975-ös előadásban. Az Ahogy tetszik is nagy siker volt, Vámos László 1964-es rendezésében én alakítottam Céliát, Gábor Miklós Jacques-ot, Béres Ilona Rosalindát.

Garics Jánossal a Magyar Rádió egyes stúdójában 1963-ban. Forrás: Fortepan/Szalay Zoltán

Apám milyen kolléga volt?

Imádtam. Gyötrődött a fellépések előtt, hogy vajon megbirkózik-e a feladattal. Márkus Lászlóval volt közös öltözőjük. Bejártam hozzájuk, engem is, Lacit is megnevetetett a végtelenül hiteles kétségeivel.

Pályája elején ön miként élt a színházon kívül?

Eleinte a szüleimmel laktam. Majd az 1965-ben elkészült Garzonházban lett egy lakásom, amelynek Ruttkai Éva volt az első lakója. Lakott ott egy ideig a színészek közül például Latinovits Zoltán, vagy Péchy Blanka is. Az énekeseket mások mellett Harangozó Teri, Korda György, Mátray Zsuzsa képviselték. A Garzonházat Művészháznak is hívták. Állandóan riporterek ültek nálam, a lakásról, az életemről faggattak. Rengeteget dogoztam. A színházon kívül számtalan feladatott adott a nem sokkal korábban indult televízió. Rádióztam, szinkronizáltam is. Filmekben kevesebbet dolgoztam, de még győri színészként forgattam például a Két emelet boldogságban, ami akkoriban nagy szenzációnak számított. Nem a téeszek világa, vagy a munkáshősök élete adta a történet lényegét. Egy frissen átadott ház lakóiról szóló vígjáték, amely tükröt tartott a kornak, amelyben készült. Herskó János rendezte, aki minden színészt vidékről hívott a szerepekre, csupa ismeretlen arcot. Már Pestre kerülve forgattam a Bálvány, a Tücsök, a Fotó Háber című filmekben. Illetve Jancsó Miklós a Város peremén című harmincperces etűdjében én játszottam a lányt.

Férjével, Horváth Ádám televíziós rendezővel is akkoriban ismerkedtek meg?

Győrben találkoztunk először. Megnézett egy előadásban, utána beszélgettünk, borozgattunk. Aztán három évig nem is találkoztunk. Pesten aztán – ahogy említettem - gyakran hívtak tévézni. Sok volt még az élő műsor, sokan tartottak tőle, én imádtam. Olyan voltam, mint a versenyló: kigyulladt a felvételt jelző lámpa, mindjárt szárnyaltam. A felvételek közben mélyült el a kapcsolatunk Ádámmal. 1963-tól voltunk együtt, 1966-ban esküdtünk.

Nagy lagzi volt?

Négyen voltunk összesen, Vitray Tamás és az első felesége voltak a tanúink. Délelőtt egy fekete bőrű karaktert játszottam, kettőkor még be voltam festve. Kerényi Imre rendezte az előadást, aznap azzal ugratott: ha nem lesz velem elégedett, nem enged el a két órára kitűzött esküvőre. Időben odaértem, majd visszarohantam a Madách Színház délutáni előadására. Hatra átszaladtam a Kamara Varieté egy műsorába, majd vissza a Madách esti előadására, aztán mentem megint este tízre a Kamara Varietébe. Utána csatlakoztam a férjemhez és a tanúkhoz az Opera étterembe. Jól be voltak már csípve, de sikerült őket gyorsan utolérnem. Ez volt az esküvőnk.

Nincs még vége, a folytatáshoz lapozzon!